:
:
A nagy európai ligák közül elindul a rájátszás Franciaországban. Csütörtökön és pénteken rendezik a negyeddöntőinek első felvonását. A párharcok idén oda-visszavágós kuparendszerben kerülnek lebonyolításra.
A negyeddöntők párosítása
Villeneuve d’Ascq (1) – Angers (8)
Bourges (2) – Tarbes (7)
Basket Landes (3) – Lyon (6)
Lattes Montpellier (4) – Charnay (5)
A negyeddöntők slágermeccsének a Basket Landes és a Lyon párharca indult, de az élet közbeszólt. A Lyon példátlan gyenge szezont fut, mely során számtalanszor változott a keretük. A már eddig is jól ismert hiányzóik listája a negyeddöntőre tovább bővült. Immár az alábbiak szerint alakul ez a névsor: Julie Allemand, Marine Fauthoux, Juste Jocyte, Gabby Williams, Laura Quevedo, Sandrine Gruda, Marine Johannes és a tavaszi erősítésként érkezett Alice Kunek, aki rögtön az első meccsén kiesett egy csúnya arcsérüléssel.
Meglepetés lenne, ha a Lyon ilyen körülmények között ki tudná vívni a legjobb négy közé jutást. Az is eldőlt, hogy a vezetőedzői posztot a következő évben a jelenlegi másodedző veszi át, ilyen szempontból egy kérdőjelet kiegyenesítettek a vezetők. Ez mindenképpen tervezhetőbbé teszi a munkát, amire talán a legnagyobb szükségük lenne. A Basket Landes-nak az Euroligából megismert alapcsapatával, mely az Alexis Peterson, Angela Salvadores, Clarince Djaldi-Tabdi, Luisa Geiselsoder, Kendra Chery, Sam Fuehring alkotta vázra épül, a megtizedelt riválisát le kell tudnia győzni.
Nagy várakozás előzi meg a Villeneuve d’Ascq és az Angers csatáját. A hétvégén a Villeneuve d’Ascq történelmet írt és 20 év után első francia csapatként az Euroliga döntőjéig menetelt. Náluk inkább az a kérdés, hogy a fejek és a lábak megmaradtak-e a bajnoki véghajrára. Ha igen, akkor az Angers nem okozhat gondot nekik és a bajnoki aranyra is esélyesek.
A Bourges szintén favoritként készül a Tarbes ellen. A két csapat március 30-án találkozott és akkor 82-75-re nyert a Bourges a riválisa otthonában. Öten értek el kétszámjegyű pontot, a 19 egységig jutó Kayla Alexander lett a legeredményesebb. A rendkívül rutinos keretet felvonultató rekordbajnoki bourges-i alakulat a téli hullámvölgye után rendezte sorait, az utolsó kilenc meccsét megnyerte.
A Lattes Montpellier és a Charnay párosítása a 4. és az 5. csatája, melynek papíron minden nemzetnél a legszorosabbnak kellene lennie. Az élet ezt többször meghazudtolta ezt a kijelentést és könnyen lehet: Franciaországban sem lesznek ebben a párban körömrágós izgalmak. Az alapszakaszban ugyanis a Lattes Montpellier kétszer magabiztosan verte a Charnay-t. A TFSE-ből ismert Alisia Jenkins, illetve Ameryst Alston, Romane Bernies vagy éppen Migna Toure vezetésével a rutinjukat érvényesítve egyértelműen a BLMA felé billen a mérleg nyelve.
Menetrend
1. mérkőzések
Április 18., csütörtök
19:00 Lyon (6) – Basket Landes (3) à 19h00
20:50 Tarbes (7) – Bourges (2) à 20h50
Április 19., péntek
19:00 Charnay (5) – Lattes Montpellier (4) à 19h00
20:50 Angers (8) – Villeneuve d’Ascq (1) à 20h50
2. mérkőzések
Április 22., hétfő
19:00 Basket Landes (3) – Lyon (6)
20:50 Bourges (2) – Tarbes (7)
Április 23., kedd
19:00 Lattes Montpellier (4) – Charnay (5)
20:50 Villeneuve d’Ascq (1) – Angers (8)
