Hirdetés
USA

Kezdődnek a WNBA elődöntő párharcai



:

:

Hirdetés

Keddről szerdára virradóra megkezdődnek a WNBA elődöntői. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcokban nehéz egyértelmű esélyest megnevezni.

Foró: WNBA – Washington Mystics

Az alapszakaszgyőztes Washington Mystics (1.) az Aluinvent DVTK légiósával Shatori Walker-Kimbrough-val a soraiban a Las Vegas Aces-t (4.) fogadja. Nagy kérdés, hogy milyen előzmény a jobb ilyenkor. A Mystics több, mint egy hetet pihent, míg az Aces az utolsó másodperces győzelme után van. A világsajtót is bejáró pillanatok örökké emlékezetesek lesznek, hatalmas érzelmi töltet egy ilyen diadal. Lendületet adhat a következő meccsre és igazán ebben bízhat az Aces. Illetve abban, hogy júliusban nyerni tudtak Washingtonban. Igaz, akkor Elena Delle Donne nem lépett pályára. Dearica Hamby mellett Liz Cambage, Kayla McBride és Kelsey Plum is remek volt vásárnap, A’ja Wilson játékában pedig még tartalék is maradt az Aces-nél.

A Mystics szinte tökéletes szezont fut, talán az egyetlen csapat, amelyik komoly hullámvölgy nélkül hozta le a nyarat. Mély a keretük, még Kristi Toliver sérülését is elbírták, hiszen Aerial Powers nagyon jól helyettesíti. Elena Delle Donne történelmi szezonjáról mi is hírt adtunk. A tengerentúlon első női játékosként csatlakozott a dobóteljesítményét tekintve az 50-40-90-es klubhoz. A mezőnymutatója átlépte az 50%-ot (220 sikeres dobása volt 427 vállalásból), 40% felett triplázott (52 hárompontosa lett jó a 121 kísérletéből) és több, mint 90%-os hatékonysággal értékesítette büntetőit (114/117). Nem lehet azonban egy játékosra leszűkíteni a Mystics szereplését, hiszen az előbbiekben kiemeltek mellett Emma Meesseman, Ariel Atkins, Tianna Hawkins vagy éppen Natasha Cloud is eldönthet egy elődöntőt. Kiválóan támadnak, miután 89.3 pontot szereznek meccsenként, ami a legmagasabb a mezőnyben. Átlagban pedig 77.3-at érnek el ellenük a riválisaik.

A Connecticut Sun (2.) a Los Angeles Sparks (3.) alakulatát fogadja. Itt is érvényes, hogy a magasabban rangsorolt gárda pihent, míg a Sparks vasárnap este játszott. Itt azonban nincs az a fajta érzelmi sokkhatás, mint az Aces esetében a másik ágon. A Sun abban a furcsa helyzetben van, hogy hiába lett második 23-11-es mutatóval, hiába mutatták az egyik legszervezettebb játékot a ligában, nem tartják esélyesnek a csapatukat a szakírók. Ezért perszer tett a klub is, hiszen 2005 óta nem jutottak döntőbe. Ráadásul bár az elmúlt két évben is az egyik legtehetségesebb gárdaként tartották számon a Sun-t, a rájátszás második körében rendre kiestek. Nem bírták a terhet.

Az egymás elleni összevetéseket tekintve mindegyik csapat nyerte a hazai találkozóját. A felek kétszer futottak össze Los Angelesben és egyszer Uncasville-ben. A Sun hazai pályán brutálisan erős, ráadásul kifejezetten jó közönségük van, amelyik valóban együtt él a játékkal, hozzá tud tenni a csapathoz. A teljes szezont nézve 80.8 pontot átlagoltak meccsenként és 36.8 lepattanót szedtek. Ezek brutálisan jó számok, de egy bombaerős és csúcsformában lévő ellenfél ellen kellene ezeket megismételni a döntőbe jutáshoz. A Sparks védekezését Derek Fisher extrán összerakta a szezon végére. Az utolsó négy meccsükön átlagban 66.3 pontot kaptak. Támadásban a Sparks nagy triója megállíthatatlan. Candace Parker az utolsó öt meccsén 15.4 pontot és 9.3 lepattanót átlagolt. Nneka Ogwumike a teljes alapszakaszt nézve hozott össze 16.1 pont, 8.8 lepattanó átlagot. Chelsea Gray pedig vasárnap a Seattle Storm elleni 21 pontjával bizonyított sokadszor. Ha a Sparks sztárjai hozzák magukat, pályahátrányból is favoritok.

Hirdetés