Hirdetés
Európa

Kezdődnek az Euroliga negyeddöntők: Fenerbahce – TTT Riga



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Kedden és szerdán elrajtolnak az Euroliga negyeddöntői. Cikksorozatban vezetjük fel a párharcokat. A Fenerabce Safisport – TTT Riga csatával folytatjuk.

A Fenerbahce a B-csoport első helyéről érkezik a negyeddöntőbe. November 2. óta veretlenek a sorozatban és a Jekatryerinburg kizárásával abszolút első számú favoritok. Még a FIBA erőssorrendjében is úgy fogalmaztak a FIBA honlapján, ahol azért érthető okokból igencsak diplomatikusnak kell lenni az oroszok kizárása után, hogy talán soha ennyire közel nem volt a csapatukhoz a végső győzelem esélye. A bajnokságban két vereségük van. Még novemberben a Bursától kaptak ki, de ami sokkal érdekesebb, hogy a közelmúltban a Galatasaray alakulatával szemben alulmaradtak. Ott nem jött ki a lépés, a 68 mezőnykísérletükből 26-ot értékesítettek mindössze és döntő pillanatokban hibáztak. Ennek természetesen bele kell férnie, de figyelmeztető jel.

A TTT Riga hazai porondon veretlen, igaz ez a lett csapatok ellen és a kibővített balti bajnokság együtteseire is. Nincs a térségben ilyen kaliberű profi gárda, így ez nem újdonság. Az Euroliga A-csoportjában 6 győzelemmel és 8 vereséggel az 5. helyen zártak. A Jekatyerinburg kizárásával léptek előre a 4. pozícióba. Érdekes szituációba kerültek, hiszen óriási presztízse van az Euroliga negyeddöntőnek, minden klub életében egy kiemelt esemény. Ugyanakkor a sorsolástól függően az Európa Kupa negyeddöntő könnyen lehet, hogy több sikert tartogatott volna számukra.

Fotó: FIBA.Basketball

A Fenerbahcét január végén láthattuk Sopronban. A keretüket így nem kell bemutatni. Támadásban három játékosuk dominál. Kayla McBride (19.3 pont, 4.5 lepattanó, 3.3 gólpassz), Alina Iagupova (16.3 pont, 5.2 lepattanó, 5.6 gólpassz) és Satou Sabally (16.0 pont, 8.0 lepattanó, 2.7 gólpassz). Mellettük a társaik beállnak a sorba és Victor Lapena kiválóan megtalálta az egyensúlyt a keretben. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy megvan a helye mindenkinek és ezt azért nem minden szezonban mondhattuk el róluk. Ehhez jól sikerült a játékosválasztás. Elizabeth Williams 13.4 pont, 9.4 lepattanós átlaggal elképesztően hatékonyan segíti a társakat, de Amanda Zahui és a török válogatottak is bármikor képesek fellépni. Most már Bria Hartley is játszik. A török kosárlabdával foglalkozó oldalakon “most vagy soha” hangulat uralkodik. Érdekes lesz azt nézni, hogy ezt mennyire tudják kezelni. Ha a sérülések elkerülik őket, akkor kiemelkedő tavaszuk lehet.

A TTT Rigát másfél hete az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen láttuk. Ők akkor abban a tudatban léptek pályára, hogy az Európa Kupában folytatják és az egy tét nélküli csata. Aztán pár órával később kirobbant a háború és most egészen másról beszélünk. Érdekes szezonjuk van, hiszen ha csak a számokat nézzük, akkor a legkevesebb dobott pontot és a legkevesebb gólpasszt átlagolták a sorozatban. Ugyanakkor három üldözőjüket, a Velencét, a Szekszárdot és az MBA Moszkvát kétszer-kétszer verték. Jól összerakott alapszakaszuk volt, tudták, hogy nagyjából mely meccsek megnyerésével lehet az Európa Kupa negyeddöntőjét megcsípni és azokat hozták is. A keretüket nézve Daugile Sarauskaite a legjobb szezonját futja, a teljesítmény-index átlaga neki a legmagasabb. A közel 15 pontot átlagoló Jasmine Thomas és a tapasztalt Chantalle Handy hozza a várt légiós-teljesítményt. A lett magból a veterán Gunta Basko és a 12.1 pontot átlagoló Ieva Pulvere még a biztos pont. Az utóbbi időben a 18 éves Vanesa Jasa lépett fel. A Prágának 13, a Szekszárdnak 14 pontot dobott.

Érdekesség, hogy a két gárda eddig csak a 2018/2019-es szezonban találkozott. Akkor mindkét alkalommal a lettek nyertek. Ez csak statisztika, de az most is igaz: a TTT Riga veszíteni való nélkül játszik. Az eddig ismert erényeit pályára téve szorosabbá teheti a párharcot. A Fenerbahce viszont összességében óriási esélyes és nekik nem lehet más a cél, mint két gyors győzelemmel a sorsdöntő harmadik meccset elkerülni.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés