Hirdetés
Európa

Kezdődnek az Európa Kupa negyeddöntők



:

:

Hirdetés

Csütörtökön négyből három párharc elrajtol az Európa Kupa negyeddöntőjében.

A program 18 órától a számunkra legfontosabb párosítással, az Atomerőmű KSC Szekszárd és a Galatasaray csatájával indul. Részletes beharangozónk ITT olvasható.

Ezt követően 20 órától jön a Bourges és a Basket Landes francia rangadója. Egy nemzeti párharc mindig pikáns. Jelen esetben ráadásul kifejezetten éles versenyfutás van a csapatok között. Szombaton bajnoki mérkőzésen a Bourges 72-68-as sikert aratott riválisa otthonában. Ezzel a bourges-i együttes stabilan őrzi listavezető pozícióját, míg a Landes az ötödik vereségét szenvedte el és a tabella harmadik helyére csúszott vissza. A Basket Landes az Euroligából csúszott vissza az Európa Kupába, a B-csoport hatodik helyén zártak kiváló 7/7-es mutatóval. A Bourges egy teljesen váratlan és vélhetően dekoncentráltságból adódó botlást leszámítva gond nélkül jutott el a negyeddöntőbe.

Szintén 20 órától rendezik a Lyon és a CBK Mersin negyeddöntőjét. Mindkét csapat az Európa Kupában teljesítette a szezont. A  Lyon a szezon elején beleszaladt egy hármas vereség sorozatba, de miután mindenki befutott, már gond nélkül meneteltek. A keretükben hét olyan játékos van, aki sikerrel vívta meg a világbajnoki selejtezőket öt francia válogatott mellett Julie Allemand és Aleksandra Crvendakic. A hazai porondon négy vereségük van és a második pozícióban állnak a Bourges mögött. A Mersin talán a leginkább feltöltött keretű Európa Kupa gárda jelenleg. Elég egy névsorolvasást tartani, Temi Fagbenle, Tiffany Hayes, DeWanna Bonner, Yvonne Turner, Shavonte Zellous és Jasmine Thomas is ott van a csapatban. Az utolsó kilenc meccsüket megnyerték. A bajnokságban mindössze négy vereséggel állnak, vesztett pontokat tekintve s második helyet foglalják el. Ez egy Euroliga szintű párharc.

A tavalyi döntő párosítását hozó Valencia – Reyer Venezia negyeddöntő március 15-én, kedden kezdődik.

A csütörtöki menetrend

18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Galatasaray
20:00 Basket Landes – Tango Bourges Basket
20:00 LDLC ASVEL Feminin – CBK Mersin

Hirdetés