Hirdetés
Archivum

Ki lesz Európa legjobbja?



:

:

Hirdetés

Vasárnap délután 15 órakor rendezik a nõi kosárlabda EuroLiga fináléját, melyet a Halcon Avenida Salamanca és a címvédõ Szpartak Moszkva vív egymással.

Érdekes fináléra készülünk, nehéz pozícionálni, hogy most meglepetés-e ez a döntõ vagy sem. Talán azt lehet mondani, hogy a negyeddöntõkig mindenképpen a váratlan kategóriába soroltuk volna ezt a párosítást, de amilyen játékkal február közepe, vége óta elõrukkolt ez a két gárda, annak tükrében nem a világ nyolcadik csodája, hogy vasárnap õk ketten döntõznek.

Az elõdöntõkben a csapatjáték diadalmaskodott. Mindkét gárda, mint közösség múlta felül riválisát, ráadásul mindkét együttes a második félidõre olyan védekezéssel állt elõ, ami Európa legjobbjaivá teheti õket.

Két poszt van, ahol elsõ ránézésre különbség mutatkozik a két alakulat között. Irányítóposzton Sue Bird természetesen kimagasodik a mezõnybõl, ráadásul figyelmeztetõ jel lehet Luces Mondelo együttesének a tavalyi Final Four. Sue Bird nem volt igazán jó formában, az eldöntõben sem rajta múlt csapata sikere, a Valencia elleni fináléban ellenben akadt 3-4 olyan megmozdulása, ami fordulatot hozott.

A másik ingoványos terült a centerek helyzete. Osipova és Taj McWilliams nagy játékosok, ugyanakkor Lucas Mondelo, a Slamanca mestere a Spanyol Kosárlabda Szövetség honlapjának elmondta: döntõ lehet, hogy sikerül-e érvényesíteniük Erika de Souza és Sancho Lyttle révén a fölényüket. McWilliams-t a szakember szerint a mérkõzés végére fel kell õrölniük.

A két csapat az idei évadban az alapszakaszban már kétszer találkozott. November végén a Szpartak Moszkva csarnokában Pokey Chatman együttese 12 ponttal diadalmaskodott. Ekkor azonban még Sue Bird nélkül és Lauren Jackson-nal a soraikban tették mindezt. A találkozó érdekessége abban állt, hogy a Salamanca 60 pontjából 31-et Erika De Souza és Lyttle szerzett. Ekkor elsõsorban a hispánoknál De Mondt és Dominguez betlizett. A másik oldalon Osipova, Korstin és Prince villogott.

A két gárda januári összecsapásán már a fináléban is látható felállásban küzdöttek a hölgyek. Ekkor meglepetésre a Salamanca végig vezetve 11 ponttal nyert. Az oroszoknál igazából csak Sue Bird és Milovanovics játszott jól. A spanyoloknál ellenben az Erika De Souza- Sancho Lyttle duó mellett Torrens 19 pontot tett a közösbe és a 14 pontig jutó Montañana a szezon saját szempontjából legjobb meccsét játszotta.

Hogy az idei évad harmadik Szpartak Moszkva-Salamanca összecsapását ki nyeri, az kiderül vasárnap 15 órától! Az EuroLiga döntõrõl részletes beszámolóval jelentkezünk itt a wbasket.hu oldalon. A találkozót a FibaTV élõben közvetíti.

Hirdetés