Hirdetés
3x3

Kialakult a negyeddöntők párosítása a belgrádi 3×3-as nemzetközi tornán



:

:

Hirdetés

Pénteken rendezték a belgrádi 3×3-as nemzetközi verseny csoportmérkőzéseit. Válogatottunk két négyessel szerepel az eseményen és mindkét csapat ott lesz a szombati negyeddöntőben.

A Böröndy Vivi, Hegedűs Janka, Papp Dia és Tóth Orsi alkotta négyesünk megnyerte csoportját. Lengyelország 1. csapatát 17-9-re múlták felül. A találkozó utolsó percében bokasérülést szenvedett Papp Dia, így a második összecsapásra három fővel tudott felállni a magyar csapat. Ekkor hatalmasat küzdve 21-20-as vereséget szenvedtek a mieink Romániától. Hármas körbeverés alakult ki a csoportban, melyből 37 szerzett pontjának köszönhetően csapatunk jött ki a legjobban. Részletes összefoglalónk a csoportmérkőzésekről ITT olvasható.

A Farkas Petra, Jáhni Zsófia, Révész Luca és Tóth Franka összeállítású négyes szintén egy győzelmet és egy vereséget jegyzett pénteken. Mongólia 2. csapatát 21-18-ra győzték le a magyar lányok. A csoportdöntőn Lengyelország 2. együttesével szemben 21-13-ra maradtak alul. A csoport második helyén zártak a mieink. Részletes összefoglalónk a csoportmérkőzésekről ITT olvasható.

A szombati negyeddöntőben 15 óra 20 perctől a Farkas Petra, Jáhni Zsófia, Révész Luca és Tóth Franka összeállítású négyesünk Angliával mérkőzik. 16 órától a Böröndy Vivi, Hegedűs Janka, Papp Dia és Tóth Orsi alkotta négyesnek Szerbia U23-as válogatottja lesz a riválisa.

Eredmények

B-csoport

Lengyelország – Magyarország 1 9-17

A magyar válogatott pontszerzői: Papp Dia 6, Böröndy Vivi 4, Hegedűs Janka 4, Tóth Orsi 3.

Románia 1 – Magyarország 1 21-20

A magyar válogatott pontszerzői: Böröndy Vivi 9, Hegedűs Janka 8, Tóth Orsi 3.

C-csoport

Magyarország 2 – Mongolia 2 21-18

A magyar válogatott pontszerzői: Jáhni Zsófia 7, Révész Luca 5, Tóth Franka 5, Farkas Petra 4.

Lengyelország 2 – Magyarország 2 21-13

A magyar válogatott pontszerzői: Farkas Petra 5, Jáhni Zsófia 4, Tóth Franka 2, Révész Luca 2.

A csoportok végeredménye

Ágrajz

Hirdetés