Hirdetés
Archivum

Kialakult a Sopron felkészülési programja



:

:

Hirdetés

A Sopron Basket közleményben jelentette be, hogy összeállt a csapat felkészülési programja. A soproni szurkolóknak mindenképpen bizakodásra okot adó hír, hogy kifejezetten nagy létszámban kezdi meg a munkát augusztus 14-én a csapat. Emellett megismerhetjük a soproniak új logóját is, mely nagy felbontásban a cikk végén megtekinthetõ.

Forrás:  Sopron Basket Sajtóanyag

Az U18-as EB elõkészületei mellett a jövõ szezon feladatain is lázasan dolgozunk.

A felkészülést augusztus 14-én kezdjük meg, és a tervek szerint nagy létszámban! Az biztos, hogy Czukor Dalma az U18-as EB után kap egy kis pihenõt, így õ egy héttel késõbb csatlakozik a társakhoz. Yvonne érkezése a WNBA-s klubjának a szereplésétõl függ. Tárgyalásban állunk brazil centerünkkel, Clarissa Dos Santos-szal is, hogy a szerzõdésében meghatározott idõpontnál korábban megérkezzen Sopronba. A többiek már az elsõ naptól fogva a fedélzeten lesznek!

Vezetõedzõnkkel egyeztetve, a kérései alapján, már a felkészülési mérkõzéseket is lekötöttük. Augusztus 30-án a szlovák Pöstyén ellen kezdünk, akik az Euroliga selejtezõre készülnek, majd a Gyõr ellen folytatjuk. A Jekatyerinburg meghívására szeptember derekán Oroszországba utazunk a nagy hagyományokra visszatekintõ szezonnyitó csúcstornára. A felkészülési találkozók sorát végül szeptember 23-án zárjuk a Velence ellen, a Krasznai Ferenc Emlékmérkõzés keretében.

Menetrend

Augusztus 30. Sopron Basket – Piestanske Cajky (Pöstyén)

Szeptember 2. Piestanske Cajky (Pöstyén) – Sopron Basket

Szeptember 8. UNI Gyõr – Sopron Basket (Emlékmérkõzés)

Szeptember 9., délelõtt UNI Gyõr – Sopron Basket

Szeptember 15. Nadezhda Orenburg – Sopron Basket (Jekatyerinburgi torna elsõ napja)

Szeptember 17. Jekatyerinburgi torna helyosztó mérkõzése

Szeptember 23. Sopron Basket – Umana Reyer Venezia (Krasznai Ferenc emlékmérkõzés)

Hirdetés