:
:
Az UNIQA Sopron 61-45-ös gyõzelmet aratott a bajnoki finálé elsõ mérkõzésén az Atomerõmû KSC Szekszárd otthonában. A soproni csapat ezzel 1-0-ra vezet az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharcban.
A várakozásoknak megfelelõen telt ház fogadta a csapatokat Szekszárdon, ahol elõször rendeztek bajnoki finálét. A találkozót Fegyverneky találata vezette fel, melyre Lisec büntetõkkel válaszolt. Már az elején is látszódott, hogy pontrekordot nem fog dönteni a meccs. Mindkét csapatot határozott védekezés jellemezte, üres dobóhelyzeteket nem is tudtak kialakítani a felek. Az elsõ etap hajrája 8-8 után egyértelmûen a Sopronnak sikerült jobban. A felfokozódó hangulatban Fegyverneky Zsófia ellen elkövetett fault után egy technikai is repült. Ezen szituációt követõen Határ duplájával már 18-10-re vezetett a Sopron. Végül az elsõ szakaszt Erkic és Fegyverneky kosárváltása zárta, amivel 20-12 állt az eredményjelzõn. A védekezés és a döntõ jelentette teher eredményeként 15 eladott labdája volt az elsõ negyed végén a két együttesnek. Összességében a Sopron akarata érvényesült, míg szekszárdi részrõl kimaradtak olyan távoli kísérletek, melyek az alapszakaszban ültek.
A második negyedre sem változott a játék képe. A hazai együttes továbbra sem tudott helyzetbe kerülni, régen láttuk ennyire jól védekezni a Sopront. A különbség 25-14-nél lépte át a 10 egységet. Zeljko Djokic idõt is kért, de ezt követõen is nõtt a differencia. Krnjic két ziccere után már 29-16-ra vezetett a Sopron. A Szekszárd elõtt Lisec triplájával nyílt meg az út a felzárkózáshoz, de soproni idõkérés után Dubei Debóra triplája visszaállította a különbséget. A félidõt Shenise Johnson utolsó másodperces duplája zárta, amivel 36-25-re vezettek Sterbenz László tanítványai. A félidei statisztikán a szekszárdi triplamutató (1/9) mellett azt érdemes kiemelni, hogy kétszer annyi lepattanót szedett a címvédõ, mint a trónkövetelõ.
A harmadik etapra, ha lehet, még tovább keményedett a mérkõzés. Nem ez lesz a legszebb bajnoki döntõ a nõi szakág történetében. Ilyen helyzetben mindig kulcsfontosságú, hogy melyik oldal tud támadásban egy kicsit higgadtabb, pontosabb maradni. Ez a Sopron volt, mely George és Crvendakic pontjaival 44-27-re növelte az elõnyét. A Szekszárd mindent megpróbált, végül zónával sikerült kizökkentenie az ellenfelét. Studer és Theodoreán 2+1-es megoldásaival egészen 44-33-ig felzárkózott a Szekszárd. A negyed végén George és Crvendakic volt a fõszereplõ, így 46-33-ról futottak neki az utolsó 10 percnek a csapatok.
A záró szakasz elején két percet kellett várni az elsõ találatokra, melyek Daniel és Johnson nevéhez fûzõdtek. Ez a játékrész azonban nem ezen a megmozdulások miatt kerül majd a címlapokra, hanem Shenise Johnson kizárása és azt megelõzõ idõszak okán. A soproniak amerikai légiósa két technikait kapott pár perc leforgása alatt. Elõbb azt kérte számon a játékvezetõkön, hogy csak a sokadik ellene elkövetett szabálytalanságot fújták le. Ezt követõen pedig a szekszárdi szurkolók bekiabálásaira, mutogatásaira reagált egy „csókkal”, amit szintén technikaival díjaztak a játékvezetõk. Johnson kiválása nem ezen a meccsen okozott hátrányt a címvédõnek, hanem a folytatásra nézve. A jelenlegi szabályok értelmében ugyanis pénteken a második találkozón nem léphet pályára.
A soproni csapat Johnson kiválását jól reagálta le. A két vezér Fegyverneky Zsófia és Yvonne Turner triplát értékesített, ezek találatok pedig végleg lezárták az összecsapást. A Szekszárd nem adta fel, de ekkor már a fáradtság jeleit is lehetett érezni a hazaiakon. Parázs hangulatú meccsel kezdõdött a finálé, melyrõl mindenkinek meglesz a véleménye, akit kicsit is érdekel itthon a nõi kosárlabda. Egy biztos, az UNIQA Sopron kiválóan felkészült riválisából és a játék minden elemében jobbnak bizonyult. A Szekszárdot pedig nyomasztotta a döntõ terhe, kijött a tapasztalat hiánya és ezért pontosságban az alapszakaszban mutatott játékát nem tudta megismételni. Folytatás pénteken Sopronban.
Eredmény
Atomerõmû KSC Szekszárd – UNIQA Sopron 45-61 (12-20, 13-16, 8-10, 12-15)
Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc állása 1-0 az UNIQA Sopron javára.
Statisztika
