Kicsiknek és nagyoknak is felejthetetlen élményt adott a soproni K&H évadnyitó
:
:

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia
Felemelő programsorozattal vezette fel az új évadot a Sopron Basket. A K&H évadnyitó keretében a Soproni Darazsak Sportakadémia és a preakadémiai partnerek is megmutathatták magukat. A mosolygós vidám arcok arról árulkodtak, hogy a kosárlabda milyen kiemelkedő közösségi élményt is adhat.
Október 8-án, szombaton rendezték Sopronban a Novomatic Arénában a K&H évadnyitót, mely egy utánpótlás bemutatókkal, családi programokkal, vetélkedőkkel, látványos ünnepséggel egybekötött rendezvény volt.
Az első magyar Euroliga-győztes csapat köszöntésén és egy junior, illetve élvonalbeli bajnoki mérkőzésen túl nagy szerepet kaptak a Soproni Darazsak Sportakadémia és a preakadémiai partnerek kenguru csapatai is.
A program már a délelőtti órákban elkezdődött a kenguru csapatok mérkőzéseivel. Az SBK Samorin, a ZKTE és a Veszprémi ESC együttesei voltak a sportakadémia vendégei. Ezen felül a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia fiú utánpótlását is bevonták a bemutatókba és az ünnepségbe.

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia
A preakadémiai partnerekkel vívott mérkőzések és a közös programok kifejezetten jó hangulatban teltek. Ez volt az első alkalom, amikor ilyen nagy létszámban a preakadémiai partnereknél dolgozó gyermekeket és szüleiket együtt fogadta a sportakadémia. Az első találkozás mindenki számára nagy élményt jelentett. Talán nem túlzás úgy fogalmazni, meg is lepte a kísérőket, hogy milyen volumenben zajlik a munka Sopronban.
A preakadémiai rendszerről korábban Czukorné Hollós Anna, szakmai igazgató részletesen nyilatkozott lapunknak, mely IDE KATTINTVA olvasható.
A mérkőzések után a délutáni órákban vetélkedők helyszínévé alakult át a Darázsfészek, ahol az egyes állomásokon végighaladva játékos feladatok vártak a gyerekekre, családokra. Akik minden akadályt vettek, kosaras nyereménnyel gazdagodtak. A vetélkedő kiváló közösségformáló programelemnek bizonyult, melynek gördülékeny lebonyolítása – ahogy az egész napé is – sok pozitív visszajelzést kapott a vendégektől.
A nap még nem ért véget, hiszen a Novomatic Aréna nagytermében látványos bemutatókra került sor. Öröm volt látni, ahogy a parkettet megtöltötték a kosárlabdával még csak ismerkedő vagy akár huzamosabb ideje sportoló gyermekek. Egy azonban mindenkiben közös volt, a felhőtlen öröm, amit a játék és közösségi élmény adott.

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia
A bemutatókat a határon innen és túl is méltán népszerű Bagossy Brothers Company közreműködésével a soproni felnőtt csapat köszöntése, majd a Sopron Basket – E.ON ELTE BEAC bajnoki mérkőzés követte.
Testközelből láthatták az Euroliga címvédőjének játékosait a gyermekek. Ezzel együtt pedig azt is, hogy kitartó munkával hova lehet eljutni. Ahogy a Sopron Basket csapatához feljátszó sportakadémiai növendék Völgyi Lili elmondta korábban lapunknak: „pár éve még én kísértem a felnőtt csapat játékosait az évadnyitón, már engem kísérnek a következő generáció tagjai.”
Egy felejthetetlen délután volt mindenki számára. Azoknak is, akik először jártak Sopronban és azoknak is, akik már régóta a sportakadémián edződnek. A sportág szeretete mindenkit összekötött és ki tudja, lehet, hogy ismét láthattunk olyan kis kosarast, akit pár év múlva már a következő generáció tagja fog kísérni az élvonalbeli csapat szezonnyitóján.
Galériák
Preakadémiai mérkőzések
Bemutatók
Vetélkedők
