Hirdetés
Magyarország

Kiélezett meccsen verte a Csata a Szekszárdot

Hirdetés

A hazai élvonal 9. fordulójának rangadóján az NKE-FCSM Csata 71-66-ra legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot és ezzel a 7. sikerét ünnepelhette idén.

Villámrajtot vett a Csata, a felépülő Horváth Bernadett vezetésével az első percekben 7-0-s előnyre tett szert. Gyorsan jött a szekszárdi időkérés, ami után 9-7-re felzárkóztak a vendégek. Ezt követően azonban ismét ellépett a Csata, így 10 perc játékot követően kétszer annyi pontja volt, mint riválisának. A 20-10-ről induló második negyedben 27-15-ig őrizte jelentős előnyét a Csata, majd innen a félidőig 31-28-ra felzárkózott a KSC. Horváth Bernadett 13, Emma Cannon 7 pontnál járt hazai oldalon, a szekszárdiaknál Erica McCall 9 pontnál tartott. Mindkét csapat 9-9 eladott labdánál járt. A szekszárdiak a lepattanókat szedték jobban és több szerzett labdájuk volt, míg a Csata esetében a dobóformát kell kiemelni. A 15 kísérletéből 10 sikeres lett mezőnyből.

A harmadik negyedet Emma Cannon villanásai indították, amivel 39-30-re ellépett a Csata. Az ekkor megszerzett előnyét azonban nem tudta megőrizni. A Dojkic-McCall kettős ponterős teljesítménnyel két pontra is visszahozta a szekszárdiakat. Az utolsó 10 percnek 51-45-ről vágtak neki a csapatok, fordulatokból pedig ezúttal sem volt hiány. Előbb 62-53-ra elszakadt a Csata, majd innen 9-0-val egyenlített a Szekszárd. Ekkor még két és fél perc volt hátra. Hazai időkérést követően Cannon és Gustafson ismét a Csatát juttatta előnyhöz. A Szekszárd nem adta fel és az utolsó percben 67-66-ra megközelítette a hazaiakat. Friskovec két büntetőt értékesített válaszul, de 69-66-nál így is támadt az egyenlítésért Zeljko Djokic együttese. Ekkor nem találtak be a vendégek, végül Mányoky Réka duplája alakította ki a végeredményt.

Eredmény

NKE-FCSM Csata  – Atomerőmű KSC Szekszárd 71-66 (20-10, 11-18, 20-17, 20-21)

Legjobb dobók

NKE-FCSM Csata: Emma Cannon 17/3, Horváth Bernadett 13/9, Mányoky Réka 9/3, Lelik Réka 9, Megan Gustafson 9.

Atomerőmű KSC Szekszárd: Erica McCall 17/3, Ivana Dojkic 13/3, Tyaunna Marshall 12/3, Marie Ruzickova 10, Studer Ágnes 7/3.

Statisztika