:
:
Javában zajlik a 3×3-as szakágban a FIBA és a NOB munkatársai között az olimpiai torna elõkészítése. Éppen a közelmúltban számolhattunk be arról, hogy véglegessé vált a 2020-as tokiói versenyprogram. A nemzetközi szövetség pedig a minap értesítette a nemzeti szövetségeket a kvalifikáció menetérõl. Három lehetõségük is lesz kivívni az olimpiai részvételt a válogatottaknak.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) hivatalos honlapja az alábbiak szerint foglalta össze a kvalifikáció menetét:
– A rendezõ Japán kap egy helyet, amennyiben bizonyos feltételeknek megfelel, és a FIBA Central Board jóváhagyja az indulását.
– 2019. november 1-jén zárul a jövõ évi világranglista. Innen a három legjobb válogatott automatikusan helyet kap azzal a feltétellel, hogy egy kontinensrõl nem kerülhet ki kettõnél több ország ilyen módon (tehát például amennyiben három európai áll a ranglista elsõ három helyén, abban az esetben az elsõ két európai, illetve az elsõ nem európai jut ki alanyi jogon az ötkarikás játékokra).
– 2020 májusában rendeznek egy olimpiai kvalifikációs tornát, ahonnan három csapat szerez indulási jogot. Ezen a versenyen a 2019. november 1-jei ranglista 20 legjobbja indulhat, de természetesen az a három nem, amelyik már kijutott november 1-jén.
– 2020 júniusában rendeznek egy második olimpiai kvalifikációs tornát is, amelyen hat válogatott vehet részt, és egy jut még ki. Az itt indulók névsora is a 2019. november 1-jei világranglista alapján dõl el, és az akkor kijutó három, valamint az elsõ kvalifikációs tornán indulási jogot szerzõ három csapat mellett azok az országok sem vehetnek részt ezen a versenyen, amelyek csapatai indultak a 2012-es londoni vagy a 2016-os riói ötkarikás játékokon az 5-5 elleni szakágban.
Így alakul ki az olimpia 8-8 csapatos mezõnye a hölgyeknél és a férfiaknál is.
Forrás: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ)
