Hirdetés
Magyarország

Kilenc mérkőzéssel folytatódik az ANB



:

:

Hirdetés

Szombaton és vasárnap az ANB két csoportjában is megvívják az első 2020-as találkozókat. Összesen kilenc mérkőzéssel folytatódnak a bajnoki küzdelmek.

A szünet után a Piros csoportban a 11. forduló találkozóiból bonyolítanak le hatot. A veretlenül listavezető BKG PRIMA Akadémia az MTK-Budapestet fogadja. Az Ajka pedig a Hepp Kupa párharc után ezúttal bajnoki mérkőzésen is pályára lép Sopronban. Az élcsapatok közül a sorsolás szerint az Csata DSE a 11. fordulóban fogadná a PINKK SE-t. Ezt a találkozót majd január 15-én bonyolítják le.

Az ünnepek előtti hetekben eredményes formát mutató, sorozatban négy találkozót nyerő ELTE-BEAC Újbuda az NKA-Pécs-PEAC alakulatával találkozik. A felforgatott összeállításban az utolsó három találkozóját elveszítő Vasas Akadémia a MAFC ellen javíthat. A hétvége programját a Széchenyi KA Győr és a DEAC DSI találkozója teszi teljessé.

A Zöld csoportban három összecsapás jön. A kilenc győzelemmel és egy vereséggel rendelkező Atomerőmű KSC Szekszárd II. az Aluinvent DVTK Miskolc U23-as csapatához látogat. A harmadik Nagykanizsa Nyíregyházán lép fel. A két sereghajtó csatáján a Szeged és a Tata küzd meg.

Menetrend

Piros csoport

Január 4., szombat
14:00 BKG PRIMA Akadémia – MTK-Budapest
18:00 Vasas Akadémia – MAFC

Január 5., vasárnap
14:00 Sportdarázs – AJKA
16:00 ELTE-BEAC Újbuda – NKA-Pécs-PEAC
16:00 Széchenyi KA Győr – DEAC DSI
17:00 Kecskeméti Kosárlabda Club – Tatabányai Kosárlabda Club

Zöld csoport

Január 4., szombat
14:00 Nyíregyházi Kosársuli – Kanizsai Vadmacskák SE
14:00 Aluinvent DVTK Miskolc U23 – Atomerőmű KSC Szekszárd II.

Január 5., vasárnap
16:00 Szegedi Kosárlabda Egylet – Tatai SE

Hirdetés