:
:
Szerdán este a Sopron Basket bejutott az Euroliga 2017/2018-as kiírása alkalmával a legjobb nyolc közé. A soproni klub a fennállása óta kilencedik alkalommal jutott el a negyeddöntõig a sorozatban. Egy kis múltidézéssel áttekintjük ezeket a párharcokat.
Írta: Nagy Norbert
A közelmúltban a 100. alapszakaszbeli siker apropóján készített összeállításunkban is kiemeltük, hogy kifejezetten jól mutatkozott be a Sopron az Euroligában. Az elsõ soproni szerepelés alkalmával az 1999/2000-es évadban a cseh Gambrinus Brno volt az ellenfél a negyeddöntõben. Ekkor 2-1-re nyerték a párharcot a csehek. A Brno volt pályaelõnyben, a két hazai meccsüket magabiztosan hozták. Hazai pályán azonban, ahol a párharc második találkozójára került sor, Lara Mandic és Daliborka Vilipic ponterõs játékával 74-67-es gyõzelmet aratott a Sopron.
A 2000/2001-es negyeddöntõben a késõbbi ezüstérmes USVO volt az ellenfél. A bombaerõs francia csapattal hatalmas izgalmakat tartogató elsõ meccset játszott a Sopron Valenciennes-ben. A 24 pontos Daliborka Vilipic, a 20 pontos Balogh Judit és a 15 pontos Zuzana Zirkova klasszis teljesítményével teljesen nyílttá tették a csatát a soproniak. Végül 70-67-es francia siker született. A második találkozó végjátékában érvényesült az USVO fölénye. A 85-68-as gyõzelmüknek köszönhetõen 2-0-ra nyerték a párharcot.
A 2001/2002-es szezonban a negyeddöntõben az MBK Ruzomberok volt az ellenfél. A rózsahegyiek az utolsó igazán nagy évüket futották ekkor. A pályaelõny is náluk volt a párharcban és a két hazai meccsüket összességében magabiztosan nyerték. A második találkozón azonban saját közönsége elõtt egy emlékezetes meccset vívott a magyar csapat. Az utolsó 15 percben állva hagyva riválisát 87-68-as gyõzelmet arattak a 22 pontos Zuzana Zirkova vezette soproniak.
A 2002/2003-as negyeddöntõben ismét a Gambrinus Brno jött szembe. A pályaelõny a késõbbi bronzérmes cseheknél volt, akik hazai környezetben 20 és 16 pontos gyõzelmekkel juttatták érvényre akkor erõsebb keretüket. Azonban ebben az évben sem maradt gyõzelem nélkül a negyeddöntõben a Sopron. A hazai találkozó végletekig kiélezett, máig emlékezetes utolsó percet hozott. Ennyi év távlatából is emlékezhetünk Lichnerová, illetve Machova kihagyott büntetõire. Hogy aztán 5 másodperccel a vége elõtt Lichnerová értékesítse azt a két sorsdöntõ büntetõt, amivel sikerült kivívni a harmadik meccset.
A 2003/2004-es negyeddöntõ a Natalia Hejkova nevével fémjelzett idõszak elsõ évére esett és ennek a korszaknak a legnagyobb nemzetközi dobása volt. A Jurgita Streimikyte-vel megerõsített soproni csapatra a késõbbi gyõztes USVO várt. A korszak topcsapata volt az a Valenciennes, mely természetesen pályaelõnnyel rendelkezett. Ennek ellenére három jó meccset sikerült velük vívni. Az elsõn még 80-68-as gyõzelmet arattak. A második találkozón azonban sikerült egyenlíteni 69-65-ös gyõzelemmel. Ugyan elment egy 10 pontos elõny, de végül pontosabbnak bizonyult a Sopron. Sokáig ugyanez igaz volt a harmadik meccsre is. A végjátékig sikerült nyílttá tenni a csatát és mindössze 62-59-re maradt alul a soproni együttes.
Legközelebb a 2005/2006-os évadban jutott el a negyeddöntõig a Sopron. Akkor szintén az USVO volt az ellenfél. A francia klub utolsó nagy nemzetközi menetelését hozta ez a szezon. A párharcban õk rendelkeztek pályaelõnnyel és az elsõ meccsen nagy különbségû gyõzelmet arattak. A második találkozón azonban sikerült szorosabb végjátékot kialakítani. A 74-69-es soproni sikerükkel 2-0-ra nyerték a párharcot a gallok és ezzel bejutottak a Final Four-ba.
Hogy mennyire átalakult az európai nõi kosárlabdázás és milyen nagy eredmény az, hogy a Sopron ott tud lenni a legjobbak között, arra kiváló példa a 2006-os negyeddöntõ. A Sopron az egyetlen, amelyik abból a nyolc gárdából még mindig tagja az Euroliga mezõnyének. Nagyon meg kell becsülni ezt!
A 2006/2007-es évadban a negyeddöntõben a Szamara volt az ellenfél. Ez még a Moszkvába költözés elõtti Stepanova-Wauters-Valdemoro – féle idõszakuk volt. Ezt követõen teljesítettek még két évet CSZKA Moszkvaként, de annak a történetnek nagyon hamar vége lett. Visszatérve a párharcra, az elsõ meccs kifejezetten élesen alakult, a negyedik negyed közepéig látótávolságban maradt a Sopron. A vége 75-62-es vereség lett. A második meccs elején egy nagy futással ellépett az orosz gárda és behúzva a soproni találkozót 2-0-val léptek tovább.
Az összeállítás végére elérkeztünk a legnagyobb bravúrhoz, a 2009-es Bourges elleni párharcoz. Ennek a megnyerésével jutott el a Sopron a salamancai Final Four-ba, mely azóta is a legjobb Euroliga szereplése a klubnak. Éppen tavaly, a párharc nyolcadik évfordulóján közöltünk egy részletesebb múltidézõt. Az elsõ meccsen kiemelkedõ harmadik negyeddel 68-65-ös gyõzelmet aratott a Sopron. Jelena Milovanovic 25, Honti Kata 15, míg Amber Holt 12 pontot szerzett. A második találkozó kiemelkedõ hangulatban zajlott Sopronban. Olyan önbizalommal játszhatott a csapat, melyre a franciáknak nem volt válaszuk. A legnagyobb különbség 17 egység volt 50-33-nál. A 70-63-as gyõzelem alkalmával Jelena Milovanovic lett a legeredményesebb 21 ponttal, míg Honti Kata 19 ponttal zárt.
