Hirdetés
Magyarország

Király Andrea: a fejlődésemet folyamatosnak érzem



:

:

Hirdetés

A TFSE-MTK eddigi menetelésből az U20-as játékosok is kivették a részüket. A gárda legfiatalabb tagjával, a 19 éves Király Andreával nemcsak a soron következő lehetőségről, hanem a csapatban betöltött szerepéről és a céljairól is beszélgetett az MTK hivatalos honlapja.

Már az eddigi teljesítményünkkel is meg lehetünk elégedve, de természetesen szeretnénk minél jobban szerepelni. Ha a következő párharcot megnyerjük, már az ötödik helyért játszhatunk – ebbe jó belegondolni. Ráadásul kivívnánk az Európa-kupában való szereplés jogát, és ez igazán nagy dolog lenne egy ilyen fiatal csapat és klub történetében. Ezért fogunk küzdeni. Augusztustól edzem itt. A több játéklehetőség miatt érkeztem, és meg is kapom a perceimet. Amikor a pályára kerülök, igyekszem bizonyítani. Könnyen ment a beilleszkedés, jól érzem magam. Ez volt az első nagyobb csapatváltásom, és örülök, hogy jól sült el.

– mondta az MTK hivatalos honlapján a tavaly nyáron a Cegléd együtteséből érkező erőcsatár.

Az ambiciózus kosarasnak pedig nem is lehet más a terve, mint egyre nagyobb feladatokat vállalni a találkozókon.

Egyelőre a fiatalokat tekintve Dúl Panka és Boros Berta is előttem van a sorban, de remélem, a következő szezonokban már meghatározó játékos tudok lenni. A fejlődésemet folyamatosnak érzem. Hasznos egyéni képzéseken vehetek részt, és a társaktól is sokat tudok tanulni. Hogy egyre jobb legyek, ahhoz minden segítséget megkapok. Az élvonal játékgyorsaságát, technikai és taktikai elemeit össze sem lehet hasonlítani a korosztályos bajnokságokéval. Az U20-asoknak azért kell dolgozniuk, hogy mindenben felvegyék a versenyt a légiósokkal és a legjobb hazai felnőttekkel. Még egy éve sem tartozom a TFSE-MTK kötelékébe, de már nagyon megszerettem a légkört, és remélem, hosszú távon is a csapat hasznára lehetek.

Hirdetés