:
:

Fotó: Somogyi Gábor / TARR KSC Szekszárd
Ahogy arról lapunkban is beszámoltunk, kisebb térdsérülést szenvedett az olasz GEAS elleni Európa Kupa mérkőzésen a TARR KSC Szekszárd dél-szudáni centere Maria Gakdeng. A játékosra kisebb kihagyás vár, de a klub megtalálta a helyettesét a válogatott szünetig.
Maria Gakdeng sérülése szerencsére nem súlyos, de néhány hét kihagyás elkerülhetetlen. Mivel amúgy sem vagyunk sokan, a klubvezetés úgy döntött, hogy megpróbáljuk Mariát pótolni. Így került képbe a legutóbb Csehországban játszó amerikai Emily Chmie, akinek a szerződése a novemberi válogatott szünetig szól. Reméljük gyorsan be tud illeszkedni csapatunkba és hasznos tagja lesz az elkövetkezendő nehéz időszaknak. Iszonyatos nagy terhelés alatt vannak a lányok, hiszen jelenleg hét felnőtt játékos áll rendelkezésünkre. Így azt gondolom, különösen értékesek az elmúlt hetek eredményei. A céljaink nem változtak, magunkkal foglalkozunk és igyekszünk hétről hétre fejlődni. Hosszú utazást követően, hiszen kisbuszokkal jöttünk, érkeztünk meg Sepsiszentgyörgyre és aztán a hétvégén ismét bajnoki meccset játszunk. A kollégáimnak nagy köszönet jár, hogy ismét bravúros ügyintézéssel megoldották új játékosunk játékengedélyét. Ebben biztosan a legjobbak vagyunk az elmúlt tíz év tekintetében.
– nyilatkozta a klub honlapjának szabó Gergő, ügyvezető elnök.
Az idényben eddig tétmeccsen hibátlan TARR KSC Szekszárd szerda este a Sepsiszentgyörgy vendége lesz az Európa Kupában. A beugróként érkező Emily Chmiel 22 éves, 188 centiméter magas és első európai csapata a cseh Basket Ostrava volt.


