Hirdetés
Archivum

Kiss Virág Szekszárdon



:

:

Hirdetés

Az Euroliga selejtezõjére készülõ KSC Szekszárd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Kiss Virág személyében új igazolás érkezik a klubhoz. A szekszárdiak teljes közleménye az alábbiakban olvasható.

Forrás: KSC Szekszárd hivatalos honlap

A 19 éves, 193 cm magas center két éve abbahagyta a kosárlabdázást. Nagy örömünkre nálunk újra folytatja pályafutását.

Bár az NB1 A-csoportos csapatok a korábbi években megszokottakhoz képest jóval korábban keretet hirdettek, az elmúlt hetek-hónapok a KSC háza táján sem teltek tétlenül.

Az ezüstérmes csapat magyar magját Kiss Virág személyében olyan fiatal játékossal sikerült megerõsíteni, akit két éve a szakma az orosz Maria Vadeeva és a cseh Julia Reisingerova mellett korosztálya egyik legtehetségesebb középjátékosaként tartott számon.

Virág Kaposváron ismerkedett meg a kosárlabda alapjaival, majd pedig Nagykanizsára került, ahol Gábor Erzsébettõl tanulva bontakoztatta ki tehetségét. Tizennégy évesen került Pécsre, ahol a Rátgéber Akadémia korosztályos csapatai mellett a PEAC-Pécs színeiben a honi bajnokság élvonalában, illetve nemzetközi színtéren is sok tapasztalatot szerzett. Két évvel ezelõtt a PEAC-nál befejezte sportolói pályafutását. Nagy örömünkre nálunk ismét folytatja karrierjét – reméljük, hogy a közeg és a családias hangulat sokat segít majd neki az újrakezdésben.

– Kiss Virág vagyok. Nyolc évesen Kaposváron kezdtem kosarazni Körmendiné-Hajdú Gyöngyi edzõm biztatására, ahonnan Nagykanizsára, Gábor Erzsi néni kezei alá kerültem. Ezt követõen Rátgéber Lászlóéktól kaptam egy nagyszerû lehetõséget, így Pécsre igazoltam, ahol a PEAC felnõtt csapatában is játszottam. Négy évig voltam tagja a Rátgéber Akadémia korosztályos utánpótlás csapatainak, ahol Imreh Ajtonnyal dolgoztam együtt. Studer Ágiékkal közösen szerepeltem az 1997-1998-as válogatottban is, akikkel szép sikereket értünk el. Sajnos különbözõ okok miatt felhagytam a kosárlabdázással, de két év eltelte után most visszatérek. Tudásom legjavát szeretném adni, hogy idén is legalább annyi örömet szerezzünk a nagyszerû szekszárdi közönségnek, mint amit tavaly átélhettek. Ezúton is szeretném a köszönetemet kifejezni minden edzõmnek, aki valaha foglalkozott velem, a pécsieknek is mindazért, amit értem tettek, de úgy éreztem, most ez az a helyes út, amin vissza tudok találni a pályára – mutatkozott be Virág a KSC szurkolóknak.

Forrás: KSC Szekszárd hivatalos honlap

Ajánló: PEAC-Pécs a hivatalos honlapján tett közzé egy közleményt Kiss Virág Szekszárdra történõ szerzõdése kapcsán, mely IDE KATTINTVA olvasható.

Hirdetés