Kiütötte a Szekszárd a Győrt
:
:
Az Atomerőmű KSC Szekszárd a 11. forduló rangadóján 102-69-re kiütötte az UNI Győr-MÉLY ÚT csapatát.
Az első percekben még nem mutatkozott jelentős különbség a felek között. Sőt, 6-6 után a Győr került lépéselőnybe. Amikor Dombai Réka triplája célt ért, 11-6-ra is vezettek a vendégek. Az első 10 percet az ekkor már 8 pontnál járó Sandra Ygueravide és Ivana Dojkic kosárváltása zárta, így végül 16-16-os állást rögzíthettünk. A döntő fordulat a második szakasz elején jött el, amikor 20-18-as győri előny után 16-3-as futást mutatott be a KSC. Ennek eredményeként a lélektani 10 egység fölé nőtt a differencia a felek között és ez a félidőig már így is maradt. A legnagyobb különbséget 47-30-nál regisztrálhattuk, de Czank Tímea triplája a nagyszünet előtt 47-33-ra módosította az eredményt.
Tyaunna Marshall 14, Marie Ruzickova 10 egységnél járt hazai oldalon, míg a félidőig 12 labdát eladó győrieknél Ygueravide 10 pontját kell kiemelni. A harmadik negyedben is a Szekszárd akarata érvényesült. Egy kifejezetten pontgazdag szakaszt láthattunk. Ebben 64-43-nál lépte át a 20 pontot a különbség és ezt a hazaiak igyekeztek állandósítani. A harmadik negyedet is győri hárompontos zárta, de Dombai Réka villanása mindössze a 71-52-es szépítéshez volt elég. Amikor a harmadik begyed végén rápillantottunk a statisztikára, azt láthattuk, hogy 48 mezőnykísérletéből 25-öt értékesített a Szekszárd. A lepattanókban, szerzett és eladott labdákban mutatkozó különbség mellett ez biztosította a jelentős hazai fölényt. A záró szakaszban a szekszárdi közönség vastapsa mellett szép megoldásokkal zárta le a meccset a KSC. A győztes kiléte nem lehetett kérdés. Végül mindkét oldalon minden nevezett játékos pályára került. Így alakult ki a 102-69-es eredmény.
Eredmény
Atomerőmű KSC Szekszárd – UNI Győr – MÉLY-ÚT 102-69 (16-16, 31-17, 24-19, 31-17)
Legjobb dobók
Atomerőmű KSC Szekszárd: Ivana Dojkic 22/6, Tyaunna Marshall 21/3, Sara Krnjic 15, Erica McCall 15.
UNI Győr – MÉLY-ÚT: Sandra Ygueravide 17/3, Zofia Hruscakova 12, Alicia Devaughn 12, Dombai Réka 9/6.
Statisztika