Hirdetés
Archivum

Klubrekordot jelentõ 10. gyõzelmét is megszerezte a Sopron az Euroligában



:

:

Hirdetés

Szerdán este lezárult a nõi kosárlabda Euroliga 2017/2018-as kiírásának alapszakasza. A Sopron Basket 57-50-re legyõzte a Bourges együttesét. Klubrekordot jelentõ 10. gyõzelmét szerezte az alapszakaszban a soproni együttes. A negyeddöntõben a Fenerbahce lesz az ellenfél.

A mérkõzésnek soproni szempontból semmi tétje nem volt, hiszen már a múlt héten bebiztosította a csapat a Dinamo Kurszk mögötti második helyét és ezzel a negyeddöntõs pályaelõnyét. A Bourges számára az A-csoport harmadik helye még megszerezhetõ lett volna, de õk is már biztos rájátszás résztvevõként léptek pályára.

Mindkét csapat játékát rendkívüli szervezettség és kiváló védekezés jellemzi. Ennek megfelelõen pontszegény negyeddel indult a találkozó. A játékrész közepén ugyanakkor 2-3 egységre el tudott szakadni a Sopron. Az elsõ szakasz vége azonban a franciáknak sikerült jobban, így 10 perc után 12-11-re vezettek. A második negyed elsõ felében fej-fej mellett haladtak a csapatok. Gyakorlatilag tiszta dobóhelyzetet egyik gárda sem tudott kiakakítani.

Az elsõ félidõ egyetlen sikeres triplájával 23-20-nál még a vendégek vezettek. A nagyszünethez közeledve azonban kisebb soproni fölény rajzolódott ki. Tina Jovanovic egymaga 10 pontot szerzett az elsõ 20 percben, de remek megoldásokat láthattunk például Yvonne Turner-tõl is. Az utolsó fél percbe érkezve Danielle Page villant, így 20 perc után a Sopron ment 30-26-ra. A statisztikát szemlélve azt láthattuk, hogy a lepattanók terén dominált a magyar csapat, az átlagosnál a 10 eladott labda volt valamivel több.

A harmadik negyedre nagyot változott a játék képe. Megszületett az elsõ soproni tripla is, majd Crystal Langhorne 7 pontos elõnyhöz juttatta a mieinket. Felpörgette a játékot a Sopron, érkeztek könnyebb pontok is. Jól szemlélteti, hogy mennyire erõs negyede volt a mieinknek: a 12 mezõnykísérletbõl 8 sikeresnek bizonyult ebben a periódusban. A legnagyobb elõnyt 52-39-nél jegyezhettük fel. Bár ezt az etapot francia tripla zárta, de a 10 pontos elõny jó esélyeket teremtett.

A záró szakaszra rendezte védekezését a Bourges. Nyilvánvalóan látta a harmadik szakasz statisztikáját a stábjuk. A francia letámadás teljesen megtörte a mérkõzés ritmusát. Hatalmas küzdelem zajlott a pályán. Mindkét fél mindent megtett a gyõzelemért. Óriási fegyvertény, hogy egy francia kosárlabda-kultúrából érkezõ csapat ellen tudta tartani a meccset a Sopron. Nem volt egyszerû, közel 5 percet kellett várni az elsõ pontra, ez idõ alatt 52-48-ra zárkóztak fel a vendégek. A vezetést azonban nem tudta átvenni a Bourges. A hajrában még egy-egy vitatott ítélet borzolta a kedélyeket, de az utolsó perc már a közönség vastapsáról és a 10. gyõzelem megszerzésérõl szólt.

Minden elõzetes várakozást felülmúló extra szezont teljesítve a Sopron 10 gyõzelemmel és 4 vereséggel az A-csoport második helyén zárt az Euroligában. A negyeddöntõben a B-csoport harmadik helyezettje a török Fenerbahce lesz az ellenfél. Az elsõ és szükség esetén a harmadik mérkõzést rendezi a Sopron Basket. A második találkozóra kerül sor Isztambulban. A párharc tervezett FIBA játéknapjai február 28., szerda, március 7., szerda és szükség esetén március 14., szerda.

Eredmény

Sopron Basket – Tango Bourges Basket 57-50 (11-12, 19-14, 22-16, 5-8)

Statisztika

Hirdetés