Hirdetés
USA

Komoly erőpróba elé állította a Stanford az amerikai válogatottat



:

:

Hirdetés

Szombatról vasárnapra virradóra megkezdődött az Egyesült Államok válogatottjának 2019-es őszi egyetemi túrája. Ennek első állomásaként a Stanford otthonában léptek pályára és arattak 95-80-as sikert.

A 2020-as Tokiói Olimpiára történő felkészülés jegyében az őszi-tavaszi szezont végig fogja versenyezni az Egyesült Államok válogatottja. Dawn Staley együttese bombaerős felállásban olimpiai és világbajnokkal a fedélzeten lépett pályára. Az összecsapást olyan szemmel kellett figyelni, hogy a Stanford a jövő héten rajtoló egyetemi szezonra hangolt, míg az USA válogatottjának sztárjai a WNBA szezon utáni leállásból a napokban álltak munkába. Érződött is, hogy az egyetemisták jobb formában vannak. A mérkőzés elején 9 ponttal is vezettek és végül 10 perc játékot követően 20-15-re mentek.

Fotó: USA Basketball

A második etapra rendezte sorait Dawn Staley együttese. Érezhetően felvette az utazó sebességet a válogatott. A második 10 percben a 19 mezőnykísérletükből 12-t értékesítettek. Végül ezt a periódust 29-17-re nyerték és így a nagyszünetben 44-37-re vezettek Sue Birdék. A harmadik negyedben jellemzően 10 egység felett alakult a differencia. A Stanford még 52-46-ra felzárkózott, de innen 7-0-val újra ellépett a nemzeti csapat. A záró szakasznak 68-62-ről vágtak neki a felek. Itt 75-70-ig alakult szorosan az összecsapás. Az utolsó 5-6 percben kijött a rutinbeli és a fizikális különbség a felek között. Ekkor ellépett az amerikai válogatott és 95-80-as sikert aratott.

Nneka Ogwumike 23 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát ért el, míg A’ja Wilson 22 egységig jutott. Dawn Staley együttese legközelebb november 4-én az Oregon State University ellen lép pályára.

Eredmény

USA – Stanford 95-80 (15-20, 29-17, 24-25, 27-18)

Statisztika

Hirdetés