Kosárlabdán túlmutató magazinnal jelentkezik az UNI Győr Mély-ÚT
:
:
Maradunk a kosárlabdánál, de mégis egy kicsit a média oldalára tekintünk ki. Az UNI Győr Mély-ÚT együttesének YouTube csatornáján elindult a PlayinGyőr magazin, mely a csapatról eddig megjelent klub videókon túlmutat. Ennek kapcsán beszélgettünk a győriek marketing és kommunikációs vezetőjével, Béki Gáborral.
A PlayinGyőr magazin házigazdája Török Ágnes, a UNI Győr Mély-ÚT csapatának saját nevelésű válogatott játékosa. Az adások megszerkesztettsége pedig már egy klasszikusabb riportműsor irányába mutat. Mint beszélgetésünk alkalmával kiderült, ez egyáltalán nem véletlen.
„A PlayinGyőr magazinban cél, hogy ne csak a meccsek eredményei, összefoglalók jelenjenek meg.” – fogalmazott lapunknak Béki Gábor. „Sőt, mondhatom tudatosan nem arra összpontosítunk, ami a pályán történik, hanem a pályán kívül is igyekszünk megmutatni a sportolók életét. Nem titkoltan annyira el szeretnénk menni ebben, hogy a harmadik-negyedik szám környékén a klubunk saját nevelésű ikonikus játékosáról Török Ágiról és édesapjáról, aki a Győri Nemzeti Színház elismert tagja, egy apa-lánya riportfilmet forgatnánk.” – tette hozzá a győriek kommunikációs igazgatója.
A videókat figyelve azt láthatjuk, hogy bár a győri klub grafikai és kommunikációs elemei tűnnek fel, de nem korlátozódik ez a kosárlabdára.
„Valóban így van, a távlati cél, hogy Győr város és térsége, illetve az itteni élet legyen a teljes spektrum. Dolgozunk azon, hogy egy nyomtatott magazint is ki tudjunk adni, ami még inkább az életmódra összpontosít. Kevésbé kosárlabda centrikus tartalmat szeretnénk megalkotni, ami egy sokkal szélesebb bázist fed le. A videó kéthetes periodika lesz, a print magazinból egy sportszezont nézve három-négy számot szeretnénk megjelentetni.” – avatta be lapunkat a tervekbe Béki Gábor.
A magazin főcímzenéje a Cloud 9+ zenekar alkotása, melyet a Deego és a Hősök együtteseivel közösen készítettek. „Egészen pontosan a “A város visszavár” című dal, ami Győrről szól és egy amolyan imázs-dalnak tekinthető. Neves alkotók készítették, mint Szivák Zsolt, Tóth Bertalan, Koller Márk, Biksi Gábor, Baranyai Dániel, Ozsváth Gergely és Halpert Balázs. Nagyon büszke vagyok rá, hogy megkaptuk felhasználásra.” – mondta Béki Gábor.
Eddig két adás jelent meg a győriek YouTube csatornáján. Az első még a felkészüléssel és a Fűzy Ákos – Tapodi Péter Emléktornával foglalkozik. A riportban többek között Hollós Anna, a Soproni Darazsak Akadémia szakmai vezetője és Székely Norbert, szövetségi kapitány is megszólal. A második adásban pedig többek között Sandra Ygueravide, akinek a 3×3-as sikereiről éppen a napokban publikáltunk egy hosszabb összeállítást, készít egy tradicionális spanyol ételt.
