Hirdetés
Utánpótlás

Közös edzéssel zárták az évet Zalaegerszegen



:

:

Hirdetés

Már több éves hagyomány, hogy közös edzéssel zárja az aktuális szezont a ZTE NKK utánpótlás nevelő egyesülete a ZKTE. A Zalakerámia Sport és Rendezvénycsarnokban hat korosztályból közel 70 gyermek, edzőik és szüleik vettek részt a záró foglalkozáson – olvasható a klub hivatalos honlapján megjelent beszámolóban.

Rózsás Gábor utánpótlás koordinátor és edzőtársai több állomásból álló feladatsort állítottak össze a gyerekeknek. A feladatok között voltak logikai fejtörők, kirakós, “Találd ki, hogy ki vagy!”, labdás és egyéb ügyességi akadálypálya, többféle dobóverseny, szülők/edzők – gyerekek mérkőzések.

A gyerekek korosztályok alapján teljesen vegyesen voltak beosztva, minden csapatban volt a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki és a feladatok végrehajtásához megoldásához fontos szerep hárult a csapatmunkára.

A remek hangulatú délutánt közös pizzázás zárta. A ZKTE utánpótlás csapatai közül a nagyobb korosztályok – serdülőktől felfelé- augusztus elején kezdi el a felkészülést a következő szezonra.

Köszönjük a gyerekeknek és a szüleinken a részvételt, valamint külön köszönet Rózsás Gábornak és edzőtársainak – Horváth Zsófia, Gulyás Ildikó, Molnár Anita, Hersics Adrienn, Czukor Tünde – a szervezésért és a játékokban való aktív részvételért!

– zárja beszámolóját a ZTE NKK hivatalos honlapja.

Fotó: ZTE NKK

Hirdetés