Hirdetés
Magyarország

Kulcsmeccsen a török Elazig-ot látja vendégül a Győr



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Az Európa Kupában szerdán 18 órától a török Elazig együttesét fogadja az UNI-Győr – MÉLY-ÚT. Iványi Dalma, vezetőedzőt kérdeztük a várakozásairól.

November 3., szerda
18:00 UNI-Győr – MÉLY-ÚT – Elazig Il Ozel Idare
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok

A bajnokságban a hétvégén a Győr 75-65-ös győzelmet aratott a TFSE-MTK otthonában.

“Olyan kemény mérkőzés volt, amire számítottunk.” – tekintett vissza a szombati sikerre Iványi Dalma. “Én nagyon örülök annak, hogy sokkal több ideig voltunk koncentráltak, meg tudtuk csinálni védekezésben és támadásban azt, amit elterveztünk. Voltak hullámvölgyeink és a TF-et dicséri, hogy egy pillanatig nem adta fel. Mindig visszakapaszkodtak, de kulcspillanatokban higgadtnak bizonyult a csapat. Megtaláltuk a jó megoldásokat, jöttek egyéni jó teljesítmények és azt mondhatom, hogy úgy játszottunk, ahogy szeretnénk. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, a szívünket, lelkünket kitettük és ennek lett az eredménye, hogy sikerült megnyerni a mérkőzést.”

Ezzel a sikerrel öt mérkőzésre nyúló nyeretlenségi sorozata szakadt meg a Győrnek, ami a válogatott szünet előtt rengeteget jelenthet.

“Mindenféleképpen.” – erősítette meg a felvetésünket Iványi Dalma. “Ezt mondtam a lányoknak is, hogy látszott már az elmúlt mérkőzéseken, hogy megyünk előre, próbáltunk változtatni a felfogásunkon, keményebbek lettünk, kezdett valamilyen szinten jobb lenni a védekezésünk. A legjobb visszajelzés a győzelem arra, hogy jó úton járunk és jó az, amit csinálunk. Ilyen szempontból fontos volt a pozitív megerősítés. A lányok is még inkább elhiszik és látják, hogy ez az út, így kell dolgozni. Fontosnak tartom, hogy jó szájízzel menjünk a válogatott szünetre. Van, aki azért, mert válogatottban szerepel, van, aki azért, mert itthon folytatja a munkát. Bízom benne, hogy most szerdán az Európa Kupában is egy hasonlóan jó élménnyel tudjuk zárni időszakosan ezt a sorozatot.” – mondta a győriek szakvezetője.

A szombati budapesti siker alkalmával Török Ági 23 ponttal, 5 lepattanóval és 3 gólpasszal zárt. A teljesítménye elengedhetetlenül kellett a győzelemhez.

“Nagyon örülök neki. Ági nem eddig nem tudta a tavalyi formáját hozni, az alapozásnál sérülése volt, sok problémával küzdött. Fontos eleme a csapatunknak és a válogatottnak is. Öröm volt látni, hogy vezér egyénisége tudott lenni a csapatnak és a dobásai is bejöttek. Azzal a magabiztossággal játszott, amit szeretnénk tőle látni és amiről tudom, hogy képes rá.” – fogalmazott lapunknak Iványi Dalma.

Fotó: FIBA.Basketball

A Győr és az Elazig október 13-án már találkozott. Akkor 74-67-re nyertek a törökök. Mindössze három hét telt el azon összecsapás óta, de mindkét csapat kerete változott. Kérdeztük Iványi Dalmát arról is, hogy mennyire lehet kiindulni abból az estéből.

“Ki lehet indulni. Valóban voltak változások mindkét csapatnál. Nálunk elment az irányító, náluk jönni fog egy irányító. Komplettebbek lesznek, de mindenféleképpen azt a mérkőzést kell alapul venni. Megnézni, hogy mi az, ami működött a mi részünkről akár támadásban, akár védekezésben. Mi az, amivel gondunk volt. Megnéztük az azóta lejátszott két másik Európa Kupa mérkőzésüket. Így lehet majd összerakni a felkészülést. Én azt gondolom, hogy nekünk magunkkal kell foglalkozni. Volt két napunk, hogy folytassuk azt az utat, amin elindultunk. Saját magunkat pontosítsuk védekezésben és támadásban is. Bízom benne, hogy szerdán is tudunk egy jó mérkőzést játszani és itthon visszavághatunk a törököknek.” – mondta Iványi Dalma.

A tét óriási, hiszen a Győr továbbjutási esélyei életben tartásáért játszik.

“Az már látszik, hogy a Prometey nyerni fogja a csoportot. Nagy versenyfutás lesz a második helyért. Hatalmas tétje van a szerdai meccsnek. Ha sikerül nyernünk, akkor életben tartjuk a reményt arra, hogy esetleg nagy küzdés árán megszerezzük a továbbjutó pozíciót. A lányoknak a TF ellen is mondtam, hogy nincs más esély, csak a győzelem. Jól reagáltak rá. Remélem a szerdaira is így fognak. Meg kell ragadni minden egyes mérkőzésünket és egy utolsó szalmaszálként belekapaszkodni, hogy egy jó Európa Kupa szezont tudjunk az idén teljesíteni.” – mondta Iványi Dalma.

Az első mérkőzésen még nem volt Beatrice Mompremier, kérdés, hogy mennyire lehet a klasszis centerrel meglepni a török gárdát.

“Meglepni annyira nem lehet, mert biztosan készülnek rá, levideózzák, elemzik, Olyan szempontból viszont más lesz, hogy a pályán az első mérkőzésen nem volt. Más csapat vagyunk azóta. Az alapján, ahogy dolgozunk az elmúlt hetekben, én bizakodó vagyok, hogy tudjuk mi irányítani a mérkőzést szerdán.” – tette hozzá az UNI-Győr – MÉLY-ÚT vezetőedzője.

Fotó: Krizsán Csaba

Hirdetés