Hirdetés
Magyarország

Küzdött, de végül kikapott a győri egyetemi bajnok



:

:

Fotó: Práczki Péter

Hirdetés

Múlt héten kezdte meg szereplését a lengyelországi Łódź városában zajló Európai Egyetemi Játékok kosárlabda tornáján az UNI-Győr SZESE. Rövid összeállításunk a találkozóról ITT ÉRHETŐ EL.

Az alábbiakban Botár László helyszíni beszámolója olvasható.

Kedden este az egyetemi bajnok UNI-Győr SZESE lépett ismét pályára Lódzban az Európai Egyetemi Játékokon. A győri lányok a második negyedben “elengedték” a már felnőtt nemzetközi porondon, az Európa-kupában is szereplő játékosokat is felvonultató román együttest. Volt tartása az együttesnek, amely ezt követően abszolút egyenrangú partnere volt jóval tapasztaltabb ellenfelének, bár igazán nem tudta szorossá tenni a mérkőzést, helytállt.

Széchenyi Egyetem Győr – Pitesti Egyetem (román) 60-74 (16-20, 9-15, 19-25, 16-14)

Győr: ROZMÁN 16/9, Baffy 4, Rabi 8, SZŰTS 7, Békés. Cs.: Perl 5/3, CHROMÉJ 18, Pozsgai, Horváth D., Pozsgai 1, Horváth D. 1, Reider, Inczédi, Nagy Cs. Edző: dr. Barthalos István.

Román duplára Rozmán Lilla révén hármassal feleltek a győriek. Az első negyed közepéig váltott vezetéssel haladtak a csapatok, majd pár pontos előnyt állandósított az ellenfél. Román triplával indult a második szakasz, amelyre Baffy Fanni felelt duplával. Barthalos doktor tanítványai ezután “megálltak” támadásban, 6 és fél percen át nem dobtak kosarat akcióból, 15 ponttal ellépett a jó néhány élvonalbeli, sőt az Európa-kupában is már megforduló kosarast is felvonultató Pitesti. A félidő végén Perl Zsófia triplája és Chroméj Hajnalka kosara után 10 pontra jött fel a Széchenyi Egyetem.

Ahogy a második negyed egy, a második félidő két román hármassal indult, rögtön időt is kért a győri edző. Volt tartása a Széchenyi csapatának, amely a Chroméj Hajnalka-Rabi Kiara-Rozmán trió révén a negyed hajrájában 10 ponton belülre került. Ez azonban sokat kivett a lányokból, a szakasz végén azonban egy 7-0-lal 16 pontra növelve előnyét eldöntötte a mérkőzést a Pitesti. A Győrnek a tartása a záró szakaszban is megmaradt, azt meg is nyerte, de igazán nem tudta szorossá tenni a találkozót.

Tartottunk tőle, hogy a románok két nap alatt kétszer nem játszanak olyan gyengén, mint az előző napon, amikor negyvenegy pontot dobva kikapott az egyébként nála gyengébb cseh csapattól. Ez be is igazolódott, amikor kellett bedobták távolról, igazán magas játékos nélkül pedig a palánk alatt nem tudtunk érvényesülni. Ezzel együtt csak a büntető százalék, amivel elégedetlen lehetek, volt tartásunk, nagyot küzdöttünk és a negyedik negyedet meg is nyertük. Remélem, a folytatásban tudunk győzelmeket szerezni hazánknak.

– értékelt Dr. Barthalos István, vezetőedző.

Fotó: Práczki Péter

Hirdetés