Hirdetés
Magyarország

Laczka Miklós visszatekintése a soproni kupagyőzelemre és a bajnoki alapszakaszra



:

:

Hirdetés

Hétfőn a Sopron TV sportműsorában Laczka Miklós, a Sopron Basket másodedzője értékelte a Magyar Kupát és a bajnoki alapszakaszt.

A beszélgetés még az MKOSZ döntésére várva készült azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a 2019/2020-as évad sorsa. “A következő lépésre várhatóan kedden kerül sor az MKOSZ tájékoztatása szerint. Akkor fog születni egy döntés a bajnokság további menetét illetően. Amennyiben nem folytatódik – erről nyilván folynak a tárgyalások, de én pontos információval nem rendelkezem -, annyit tudunk tenni, hogy megvárjuk mi lesz a döntés és utána ahhoz képest alakulnak a dolgok.” – fogalmazott Laczka Miklós, aki kiemelte, hogy hétfőn nem volt edzés és legközelebb kedden délután találkozik a csapat. Ekkor már a hazatérő amerikai légiósok nélkül. “A többiek pedig egyéni rend szerint edzenek. Azt tudom mondani, hogy várjuk mi lesz a következő lépés.” – tette hozzá.

Jó érzés volt a Magyar Kupa. Abszolút pozitívan tudok csak nyilatkozni róla. Komoly ellenfelekkel találkoztunk. Egyből a negyeddöntőben a bajnoki második Miskolccal, akik ellen az előző hétvégén egy kétszeri hosszabbításos mérkőzésen tudtunk nyerni az otthonukban. Az elődöntőben az újonc TFSE-vel játszottunk és után a döntő is egy kemény meccs volt a bajnokság harmadikja, a Szekszárd ellen.

– foglalta össze a kupa eredményeit Laczka Miklós, mielőtt az Atomerőmű Szekszárd ellen 54-42-re megnyert finálé közvetlen tapasztalatairól beszélt volna.

Az egész döntő alatt jól játszottunk. A védekezéssel, ami egész szezonban jellemezte a csapatot – kivéve talán a kupa elődöntőben – úgy érzem, kontrolláltuk a meccset. A Szekszárd végig közel volt hozzánk, nem tudtunk igazán nagy különbséget kialakítani. Így, csak az utolsó pár percben látszott, hogy ez a kupagyőzelem meglesz.

A védekezés volt a kulcs

A Magyar Kupán az Aluinvent DVTK és az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen is a védekezés alapozta meg a sikert a Sopron számára. “A döntőben azt gondolom, hogy szinte maradéktalanul. A támadójátékunk nem volt annyira domináns, viszont az elődöntőben igen és ott éppen az lendített túl minket a nehézségeken. A negyeddöntőben és a döntőben két olyan csapatot tartottunk kevés ponton, akik komoly játékerőt képviselnek. A védekezésünkkel megmutattuk, hogy abban a szegmensében a játéknak európai top-szintet képviselünk és ezzel minden edző elégedett lenne.” – fogalmazott Laczka Miklós, aki hangsúlyozta, hogy nagyon sok munkával telt az első év az új soproni stábnak.

Jól sikerült az alapszakasz. A kupagyőzelem pedig, ahogy említettem, szerintem nagyon nagy szó. Ebben az egész szakmai stáb egyetért. Ez az első év nem volt könnyű. Azonnal az Euroligába csöppentünk egy nagyon kemény csoporttal. A bajnokságban kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Sok olyan csapat állt fel, akik jó nevű külföldi játékosokat és válogatott magyarokat foglalkoztatnak. Sokat dolgoztunk a szezon folyamán. Nem csak az erőltetett menetben, a heti két meccses ritmusban, hanem azokon kívül is. Folyamatosan azon voltunk Dáviddal, hogy tudjunk fejlődni, előre lépni és belerázódni. Ez lehetett a kulcsa annak, hogy ez eddig jól sikerült és továbbra is ezen leszünk, mert látjuk azt, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy szinteket tudjunk lépni.

– összegzett a fiatal szakvezető, hozzátéve, hogy az új szakmai stáb hamar megtalálta a közös hangot:

“Korábban nem nagyon ismertük egymást, ellenfélként találkoztunk. Dávid a Zalaegerszeg edzője volt, én pedig a PINKK Pécsi 424-nél dolgoztam a vezetőedzői és a másodedzői pozíció között mozogva. Így a pálya szélén találkoztunk, de az gyorsan kiderült, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, hogy szakmailag passzol az elképzelésünk, illetve emberileg is egy jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Ez is része annak, hogy jól tudunk együtt dolgozni. Ugyanitt említeném Stevan Karadžićot, akivel szintén ez a kapcsolat abszolút jó és nagyon örülök, hogy ilyen szakmai stáb jött össze.”

Minden feltétel adott Sopronban

A Sopron Basket igazi európai élcsapattá nőtte ki magát. Ez a munkakörülményeken és természetesen az elvárásokban is érezteti hatását.

Nem csak az Euroliga miatt más a színvonal. Minden feltétel adott, hogy nekünk edzőknek csak a munkával kelljen foglalkozni és ezt a legjobb körülmények között el tudjuk végezni. Mondaná az ember, hogy így könnyű dolgozni. Viszont cserébe sokat kell dolgozni, amihez kell egy bizonyos szintű ambíció és munkabírás. Ez passzol az én elképzelésemhez és nagyon szeretek itt dolgozni. A körülmények adottak, az elvárások megvannak, viszont semmi nem akadályoz meg abban, hogy ezt a munkát a lehető legjobban el tudja végezni a stáb.

– emelte ki Laczka Miklós, majd zárásul méltatta a rutinos játékosok segítségét:

“Úgy érzem, hogy összecsiszolódott minden. Itt említeném az olyan játékosokat, akik nagy tapasztalattal bírnak és a Sopron Basket-nek is már régóta meghatározói. Gondolok Fegyverneky Zsófira, Jelena Brooks-ra, így tőlük is sok segítséget kaptunk. Sokszor ott voltak, átélték a sikereket. Ez segítség nekünk edzőknek és a fiatal játékosoknak is. Van kire felnézni, van kitől tanulni, a példáját követni.”

Hirdetés