Hirdetés
Magyarország

Laklóth Anna vezetésével készül a BEAC amatőr csapata



:

:

Hirdetés

Jelentősen átalakul az ELTE-Fortis ANB Zöld csoportos csapata, mely augusztus utolsó hétvégéjén Nyíregyházán tornagyőzelemmel kezdte az évadot. Cél, hogy a BEAC kötelékében minden szinten versenyzési lehetőséget biztosítsanak. Erről kérdeztük Laklóth Annát, aki a klubnál a közös amatőr edzőcsoport szakmai munkáját is irányítja.

A BEAC-nak van ANB Piros csoportos csapata és versenyeztet a klub egy Zöld csoportos együttest is. Milyen szakmai elképzelések mentén tervezitek meg a munkát?

A korábbi évek tapasztalata az volt, hogy a Piros csoportban versenyző csapatunk többnyire azoknak a játékosoknak adott lehetőséget, akik az A-csoportos együttesben szerepelnek és ott kevesebb időt töltenek a pályán. Ez tavaly már egészen odáig jutott, hogy ki tudtunk állítani egy teljes csapatot az A-csoportban kevesebbet játszó vagy egyébként játszó, csak még az U23-as szabályba is beleférő játékosokból.

Idén valószínűleg ezt nem tudjuk megtenni és így létrehoztunk egy “közös NB1/B amatőr” edzőcsoportot. Ebből fognak a játékosok – kiegészülve az A-csoportban is szereplő felnőttekkel és a juniorokkal – egy Piros csoportos, illetve egy Zöld csoportos csapatot alkotni. Olyanok szerepelnek itt, akik az ELTE hallgatói és az egyetemi bajnokságban játszanak, illetve azok a juniorok, akik tavaly még Vajda Nusi keze alatt pallérozódtak, de nem kerültek fel a felnőttekhez.

Szeretnénk egy megerősített Zöld csoportos csapatot csinálni, ami átmenetet tud jelenteni a junior korosztályunk és az A-csoport között. Úgy látjuk, hogy nagy a szakadék, így azok, akik elsőre ezt nem tudják megugrani, amolyan segítő szándékkal még tanulhatnak és ez talán megkönnyíti a szerepeltetésüket a későbbiekben az NB1-ben. Én látok olyanokat, akik később felnőhetnek a feladathoz, de még kell egy-két év, hogy tapasztalatot szerezzenek. Szeretnénk, hogy minél eredményesebb legyen ez a csapat, ha alkalom adódik rá, akkor esetleg fel is jusson.

Ha jól értem, akkor gyakorlatilag beillesztettetek még egy lépcsőfokot a játékosok versenyeztetésébe.

Meglátjuk, hogy pontosan miként fog ez kialakulni, de próbáljuk mindenkinek megtalálni a helyét. Nem szeretnénk a junior után elengedni a játékosaink kezét. Úgy látjuk a klubnál, hogy klasszikusan a junior végén mutatkozik egy-két év, amikor onnan már kiöregszik egy játékos, de a felnőtt csapatba még nem fér be és emiatt sokan abbahagyják.

Ezen a ponton szeretnénk időt, lehetőséget adni. Ha nem kapnak még lehetőséget a felnőtt csapatban és nem érzik magukat érettnek arra, hogy esetleg másik klubban kipróbálják magukat, akkor nálunk is lesz még egy lépcsőfok. Van, akinek gyorsabb a fejlődési ritmusa és egyből a felnőtteknél folytatja junior után, de akinek nem, annak is lesz lehetősége arra, ha szeretné, meg tudja mutatni magát.

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda Facebook

Kicsit beszéljünk a friss élményeidről is. Milyen érzés volt edzőként debütálni?

Ilyen idősebb korosztályt vinni minden edzőnek hálás feladat, mert az alsóbb korosztályokban lévő szakemberek nagyon sok munkaórát beletettek előttem. Igazából az én kezem munkája jelenleg még kevésbé látszik rajtuk. Ugyan egész nyáron volt heti háromszori edzéslehetőség, de ott még nem tettük kötelezővé az edzéslátogatást. Így is nagyon szerencsésnek érezhettem magam, mert többször 20 fő feletti létszámmal dolgozhattam.

Augusztusban kezdtük a közös munkát, de a játékosok egyéb kötelezettségei miatt a teljes csapatot még nem láttam. A nyíregyházi torna viszont így is nagyon jó volt arra, hogy én is elkezdjek ismerkedni azzal, hogy milyen a pad azon végén ülni, ahol a szakmai döntéseket hozzák. Jó érzés volt, azt kell mondjam.

Régen éreztem magam ennyire pozitívan izgatottnak. A lányok pedig jól reagáltak a kéréseimre. Ez még elsősorban nem az én érdemem, hanem az előző edzőkollégáké, akiknek köszönhetően fegyelmezett, motivált játékosok érkeztek. Amit a képességeik engednek, azt mindent próbálnak maximálisan végrehajtani. Már most látszik, hogy még sokat kell tanulnom edzőként és össze kell csiszolódnunk a lányokkal, hogy sikeresek tudjunk lenni.

Nemrég hagytad abba a profi pályafutásodat. Ilyenkor milyen reflexek jönnek elő a meccsek alatt?

Még csak játékos-reflexeim lehetnek, hiszen edzőként nem dolgoztam annyit, hogy úgymond edzői reflexeim legyenek. Ahogy telik az idő, remélem egyre több tanult dolgot tudok elővenni. Most, amikor nekem is még izgalom van, jó értelemben vett stressz, akkor azokhoz tudok visszanyúlni, ami játékoskoromban is jellemző volt rám.

A Piros csoportos és az élvonalbeli együttes szakmai munkájába is lesz beleszólásod?

Az A-csoportos csapatot teljes mértékben Balogh Judit viszi. A Piros csoport versenyeztetést még látni kell, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni a Zöld csoportos mérkőzésekkel. Nincs lezárva a kérdés, hogy ott ki meccsel. Még egyeztetés alatt áll, mert ahogy korábban is mondtam: az élvonalbeli felnőtt csapatból és a Zöld csoportból is érkeznek oda játékosok, illetve juniorok is.

Az már eldőlt, hogy Zöld csoportos együttes mellett az egyetemi csapatot Zsoldos Andrissal ketten fogjuk vinni és lehet, hogy lesz még egy versenyző csoportunk, akik a tanulás mellett nem tudnak vagy nem akarnak annyi edzést vállalni. Ők Budapest “A”-ban vagy “B”-ben fognak indulni. Igyekszünk mindenkinek versenyzési lehetőséget adni, hogy aki kosárlabdázni szeretne az megtalálhassa a számításait.

Itthon komoly probléma, hogy aki nem kötelezte el magát 100%-osan a profi pályafutás mellett, annak nagyon nehéz az érettségit követően megtalálni az egyensúlyt a sport és a továbbtanulás között.

Ezért próbálunk több versenyző csoportot létrehozni, több edzésidőpontot kínálni. Mindenki meg tudja találni azt, ahol kiteljesedhet és eredményesek tudunk lenni. Az, hogy ez egy játék, az nyilvánvaló. Ettől függetlenül én szeretném azt, hogy ez egy verseny is legyen. Győzni akarjunk, jobbak akarjunk lenni.

Az én felfogásom az, hogy mindenki a saját szintjén próbálja a legjobbját nyújtani és ott akarjon fejlődni. Ha valakinek ez az egyetem mellett kevés edzéssel oldható meg, akkor kevés edzéssel. Azon a kevés edzésen, amin jelen van, azokon viszont próbáljunk meg egyről a kettőre jutni. Szerencsére olyan problémát nem tapasztaltam, hogy aki megjelent edzésen, az ne szeretett volna bármiben is jobb lenni. Ez nagyon pozitív élmény eddig.

Természetesen ezt nem bántó szándékból mondom, de jellemző, hogy az élvonalat és a Piros csoport élcsapatait leszámítva, komoly szerkezeti problémák mutatkoznak. Neked van kellő merítési lehetőséged minden posztra?

Nekem ilyen szempontból szerencsém van. Olyan óriási magasságbeli különbségek nem lesznek. Ha én még be tudnék állni játszani, akkor a saját csapatomban négyes poszton szerepelnék. Ismerkedtek a posztokkal a lányok és tudunk szerkezetet kiállítani.

Én abból a szempontból kedvező helyzetben vagyok, hogy egyetlen játékost sem kell kényszerposzton játszatnom, olyan pozícióban, amivel esetleg korábban nem találkozott. Az nagy előny, hogy magas poszton palánk alá nem kell betolnom úgy embereket, hogy teljes idegen számukra az a helyzet.

Hirdetés