Hirdetés
Magyarország

Laufer Gabriella portré az ELTE-BEAC Újbudától



:

:

Hirdetés

Az ELTE-BEAC Újbuda hivatalos felületein jelent meg egy remek portrébeszélgetés Laufer Gabriellával. Az alábbiakban ez az összeállítás olvasható.

Forrás: ELTE-BEAC Újbuda hivatalos honlap

Az ilyen szürke napokra receptre írnám mindenkinek a vele való találkozást. Csupa mosoly, árad belőle az energia, azt mondja, ő az, aki még az edzés végén is vigyorogva kérdezi, nem futhatnának-e még egy kicsit. Szinte kérdés nélkül mesél mindenről, családról, pályaválasztásról, közös ünnepekről, önálló életről, nomeg persze és leginkább a kosárlabdáról. Laufer Gabival a válogatott szünetet kihasználva kávéztunk.

Tulajdonképpen meg sem lepődőm, amikor a kezdetek kapcsán azt mondja, nyughatatlan gyerek volt. „Reggel az iskolában volt tesióra, délután karatézni mentem, egyből utána pedig úszni és este otthon még így is túltengett bennem az energia.” A magassága alapján nyilván adta magát a kosárlabda, bár idő volt, mire centimétereinek számával megbékélt. „Mindig én voltam a legmagasabb a tornasorban, és lányként ezt bevallom, nagyon utáltam. Kosarazni mégsem ezért kezdtem. Az abszolút apa miatt jött. Nagyjából 25 éve van állandó bérletes helye a fehérvári csarnokban, szerintem nincs olyan Alba meccs, amit nélküle rendeznek meg. A kezdőkör magasságában, az asztal feletti részen van a széke, sok információt tud a csapatról.”

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda / Girgász Péter

Gabi így szülői indíttatásra csöppent a kosárpályára, de hiába ismerte és szerette a sportágat, nem indult könnyen a kosárlabdával közös történetük. „Ötödikes voltam, amikor elkezdtem játszani, rajtam kívül a csapatban mindenki legalább két éve játszott már. Csupa kudarc ért, mindig én voltam a sorban az utolsó, rendre kimaradtam a tizenkettes keretből, soha sehová nem vittek el.” Ma már persze erről is mosolyogva mesél, hiszen az évek alatt folyamatosan küzdötte fel magát, meg is lett a jutalom, 3×3-as EB selejtezős részvétel, U20-as válogatott kerettagság. Utóbbihoz ezúttal is meghívták. „Az áttörés valahol általános iskola végén jött el. Akkor a csapat magja, a legügyesebbek Zsolnay Gyöngyivel Angliába mentek, én pedig maradtam. Érkezett hozzánk Gáll Tamás, aki rengeteg munkát fektetett belém, és emellett szárnyakat kaptam attól, hogy én maradtam a húzóember, akire építették a csapatot.” Nem vitás, most már ő Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia legismertebb női játékosa, akinek egykoron eszébe sem jutott, hogy akár az élvonalbeli karrier is elérhető számára.

„Emlékszem egy közös családi ünnepre, nyolcadikos koromból, ahol téma volt a pályaválasztás és a sport is. Fogalmam sem volt akkor, hogy mit kezdjek magammal, merre tanuljak tovább. Akkor mondta nekem azt a nagybátyám, hogy két út van: vagy a tanulással tűnök ki a sorból, vagy a sporttal. Abban a pillanatban egyik sem tűnt túl reálisnak, közepesen jó tanuló voltam és a kosárlabdában sem tudtam kiemelkedőt nyújtani.” Ehhez képest ma a Budapesti Gazdasági Egyetem gazdaság-informatika szakos hallgatója és NB1-es játékos.

A BEAC-os megkeresés nagyon meglepte, pedig korábban álmodozott is róla. „Apukám a Hauszmann utcában dolgozik, ezerszer sétáltam el a csarnok mellett. Játszottam is itt amatőr meccset, megfogott a csarnok légköre, elgondoltam, milyen jó lenne egyszer itt játszani. Aztán tavaly, ugyan sérült voltam, amikor itt játszottunk, de mégis feljöttem, mert akkor már tudtam, hogy ide igazolok. Fél szemmel már figyeltem a másik kispad felé is, sőt, a meccs előtt Nusival beszélgettünk is egy kicsit.”

Voltak más megkeresései is a tavalyi évad során, de amellett, hogy tőlünk érkezett az első, a klub koncepciója miatt is mellettünk döntött. „Gáspár Dávidot ismerem a válogatottból, ők is megkerestek, de nem szerettem volna csak azért Sopronba menni, hogy legyen esetlegesen egy aranyérmem, amiért maximum a padról szurkolhattam. Azt tudtam, hogy a BEAC-ban a fiatalok sok lehetőséget kapnak, én pedig játszani szeretek. Ráadásul a tanulás, az egyetem is nagyon fontos szempont volt, így egyértelmű volt a választás. És imádom a budapesti nyüzsgést!” Bár a fehérvári informatikai szakközépiskolai felvételi elsősorban családi indíttatás volt annak idején, utólag nem bánja, hogy ott végzett, mert egyelőre az egyetemi akadályokat könnyedén veszi az ott megszerzett tudással. És mára az önálló életbe is beleszokott. „Otthon mindig noszogatni kellett, hogy pakoljak el, csináljak rendet, segítsek a házimunkában. Most, hogy egyedül lakom a kollégiumban, már automatikusan csinálom mindezt, anélkül, hogy bárki rám szólna.”

A család persze hiányzik neki, bár édesapjával néha sikerül Budapesten is összefutnia, szívesen megy haza Fehérvárra. És persze a család is jön, ha teheti, apukája ott ült a Cegléd elleni mérkőzésen a lelátón. Igazságérzetét nem is hagyta nyugodni mindaz, ami a végjáték során történt… „Utána héten a ceglédi meccsünk vezetőbírója Fehérváron fújt Alba meccset. Apa a szokott helyén ült, és bizony, amikor szembe jött vele az érintett játékvezető, a nézőtérről kérte számon rajta az előző heti fújást egy Hajrá BEAC! kíséretében. Utána persze elbüszkélkedett nekem a történettel” – meséli nevetve.

A családi kötelék ereje egyértelmű, mosolyogva idézi, hogy aki tehette, két éve, a 3×3-as EB selejtezőn a lelátóról szurkolt neki, a többiek együtt nézték a meccset, és küldték a buzdító videókat. És bár hamarosan 19 éves, idén lesz talán először, hogy nem csengőszóra mennek be Karácsonykor a szobába ajándékot bontani. A mesék tehát már elmúltak – mi sem bizonyítja jobban, minthogy kifele menet a könyvesboltban azért felkapja saját Mikulás ajándékát, természetesen édesapjával egyeztetve -, de az ő meséje még sokáig íródhat a kosárpályán. Drukkolunk, hogy így legyen!

Forrás: ELTE-BEAC Újbuda hivatalos honlap