Legelkötelezettebb szurkolóinak tartott nyilvános edzést az Ohio State
:
:
Hajrájába érkezik lassan a felkészülés a 2019/2020-as egyetemi évadra az Egyesült Államokban. A csapatok a szurkolókat is igyekeznek megszólítani. Magyar szemmel legutóbb éppen San Antonióba látogattunk el, ahol Tóth Tímeáék fogadták a rajongókat. Ezúttal pedig az Ohio State és Juhász Dorka kerül a középpontba, ahol a hétvégén tartották meg a nyilvános edzést a csapat szurkolói klubjának tagjai előtt.
Az Ohio State női kosárlabda csapata mellett már 1986 óta áll a Rebounders névre keresztelt szurkolói közösség. Ők a legelkötelezettebb hívei és támogatói a szakmai programnak. Ez összetettebb dolog az Egyesült Államokban, hiszen nem csak arról szól a történet, hogy mérkőzéseken ott vannak és biztatják a lányokat, de az elmúlt több, mint 30 évben közel 90 ezer dollár értékű adománnyal is segítették a szakmai program működését. A rajt előtt ezúttal is egy nyilvános edzés keretében találkozhattak a játékosokkal.
Arról már lapunkban is nagy terjedelemben beszámoltunk, hogy a csapatnál nagy várakozások előzik meg az új szezont. Nyolc új érkezővel számolhat a szakmai stáb és gyakorlatilag egy új fejezet kezdődhet a program életében. A hosszabb építkezés kifutása pedig akár évek múlva egy szép eredményt is hozhat. Az öt rutinosabb alapemberre, így Juhász Dorkára is, pedig igazi vezér szerep hárulhat ezen az úton.

Fotó: Ohio State WBB Twitter
Galéria
Wonderful practice today in front of our biggest supporters! Thank you Ohio State Rebounder’s for a great afternoon! pic.twitter.com/PaT8VC054x
— Ohio State WBB (@OhioStateWBB) October 19, 2019
