Legendákkal is lehet találkozni a Kosárlabdázás Napján
:
:

Kép forrása: hunbasket.hu
Mint minden évben, idén is lesznek “nosztalgia-elemei” a Kosárlabdázás Napja rendezvényének, hiszen van mire emlékezni. Szeptember 18-án az utolsó – kerek 30 éve nyert – felnőtt magyar Eb-éremre, női válogatottunk Izraelben szerzett Európa-bajnoki bronzérmére, valamint a Vasas Izzó, majd Tungsram, még az ezredforduló előtt mind férfi, mind női vonalon meghatározó együttesére – írja a hunbasket.hu.
Többen „kettős minőségben” lehetnek jelen a rendezvényen: utolsó felnőtt Eb-érmet szerző válogatottunkból Bíró Anikó, Csák Magdolna és Csávás Andrea a lámpagyári együttesben is pattogtattak, Ifj. Gyimesi János pedig az Izzó/Tungsram szakvezetőjeként, valamint az Izraelben Eb-bronzérmet szerző csapat mellett Pálinkás József szövetségi kapitány munkáját segítő edzőként. Ami pedig a szeme világát elveszítő Pálinkás Józsefet illeti, segítséggel ő is eljön a rendezvényre. Honlapunknak elmondta, bár nem láthatja korábbi tanítványait, nagy izgalommal várja a velük való találkozást – Balogh Judittal a TF-en dolgozott együtt, Németh Ágnessel pedig gyakorlatilag folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Róluk tehát még aránylag frissek az emlékképei, ám a többiekről csak játékos korukból vannak. Nagyon reméli, hangjuk alapján azért azonosítani tudja majd őket – ám roppantul sajnálja, hogy nem láthatja majd arcukat, testbeszédüket, gesztusaikat – azt pedig sosem felejti el, amikor az Eb-bronzérem megnyerése után a lányok a levegőbe dobálták.
A Vasas Izzó, majd Tungsram férfi vonalon egy bajnoki ezüst és két bronzérem megszerzését követően a Honvéddal történt egyesülés után többszörös bajnokcsapat lett. Női vonalon a két izzós bronz után a 80-as évek közepén jött el a “Tungi” aranykora: 1982 és 1987 között “taroltak” a lámpagyáriak 4 bajnoki címet és 1 bronzérmet begyűjtve, majd ezüst és bronzérmek után 1993-ban jött az újabb, egyben utolsó bajnoki győzelem. A kupában a férfiak több ezüstérmet szereztek, a hölgyeknél pedig két Izzó-aranyra még érkezett 5 Tungsram-elsőség.
Tekintettel arra, hogy mind az Eb-bronzérmes női válogatottból, mind pedig a régi izzós-tungsramos kosarasok között vannak, akik külföldön élnek, és sajnos akadnak, akik már nincsenek közöttünk, nyilván nem lesz, nem lehet teljes az ünnepeltek köre, de a fiatalabbaknak nyilván nagy élmény lesz majd találkozni sok-sok korábbi legendás kosarassal.
