Hirdetés
3x3

Lejátszotta első két mérkőzését az egyetemi 3×3-as Vb-n a Széchenyi Egyetem



:

:

Hirdetés

Csütörtökön megkezdődött a kínai Hsziamen városában az egyetemi 3×3-as Világbajnokság. A Széchenyi István Egyetem csapata két mérkőzést vívott a nyitányon.

A Horváth Dóra, Nagy Rebeka, Perl Zsófia és Török Barbara összeállítású győri együttes az egyetemi Európa-bajnoki címvédő ukrán Vasyl Stefanik Egyetem ellen kezdett. Az erőviszonyoknak megfelelően 18-11-es ukrán siker született. A második rivális az ausztrál UTS volt. Ezen az összecsapáson 18-10-re maradtak alul Széchenyi István Egyetem játékosai. Csalóka a nagy különbség, hiszen két és fél perccel a vége előtt még 8-8 állt az eredményjelzőn. Ezt követően érvényesítette fölényét a rivális.

A csapat edzője Barthalos István a helyszínről elmondta lapunknak, hogy szerencsésen megérkezett a kis küldöttségük a hét elején a helyszínre, ahol remek szervezés és kiváló körülmények fogadták a győrieket. A Világbajnokságot kemény, fizikális mérkőzések jellemzik – emelte ki a szakvezető, de megpróbálnak ehhez a játékhoz minél jobban alkalmazkodni és mindent megtesznek a helytállásért.

A Széchenyi István Egyetem harmadik csoportmérkőzését szombaton 7 óra 50 perctől egy chilei intézmény csapatával vívja.

Hirdetés