Hirdetés
Utánpótlás

Lengyelországgal vív nyolcaddöntőt U20-as válogatottunk



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdán 17 órától Lengyelországgal vív nyolcaddöntőt a litvániai U20-as Európa-bajnokságon a magyar válogatott.

A korosztályos kontinenstornák jelenlegi rendszerében hagyományosan a negyedik a legfontosabb játéknap, hiszen a nyolcaddöntők határozzák meg, hogy mely válogatottak folytathatják a felső ágon az 1-8. helyért és melyek az alsón a 9-16. pozícióért.

A mieink a D-csoportban két győzelemmel és egy vereséggel végeztek a második helyen, míg aktuális riválisunk egy győzelemmel és két vereséggel lett a C-csoport harmadikja. A magyar lányok eredménysorát nagy terjedelemben követtük, míg a lengyelek a finneket verték 64-53-ra, majd 73-52-re kikaptak a törököktől és 71-62-re az olaszoktól.

Lengyelországgal a felkészülési időszak kezdetén találkoztunk. Az első két edzőmeccsünket a vendégükként vívtuk. Akkor előbb 71-66-ra kikaptunk. Agata Makurat 17 pont, 12 lepattanós dupla-duplát jegyzett, míg nálunk Aho Tyra és Gyöngyösi Janka zárt 11-11 ponttal. Másnap 90-53-ra kiütöttük a csapatukat. Ekkor 43%-os mezőnymutatóval 14 triplát értékesítettek a mieink. Oláh Fruzsina 16, Katona Boglárka 13, Holcz Rebeka 12 pontot ért el.

Az a második lengyelországi találkozó sok tekintetben hasonlított a szerbek legyőzésére. Emlékezhetünk rá, hogy kedden este a félidőben még 60% felett járt a mezőnymutatónk, a 31 kísérletünkből 19 sikeres volt. A mezőnyszázalékok átlagát nézve jelen pillanatban is a harmadikak vagyunk a mezőnyben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szerzett labdák átlagában ötödikek a lányok, akkor a lepattanókban mutatkozó hátrányt is jól ellensúlyozzák ezek a számok.

Fotó: FIBA.Basketball

A lengyelországi mérkőzésekhez képest Baa Dominikával bővült a keret, aki kiemelkedő Eb-t produkál eddig. Az első és a harmadik játéknap legjobb ötösébe is beválasztották. Dominika a három csoportmérkőzésen 15.3 pontot, 4.7 lepattanót és 3 gólpasszt átlagolt. A csoportkör MVP jelöltjei között is szerepel a neve.

A lengyelek a különböző csapatrangsorokban a 11-14. hely között állnak. Ettől függetlenül egy pillanatra nem szabad lebecsülni őket. A legjobbjuk Agata Makurat, aki a UConn-növendék, egykori Reyer játékos Ana Makurat húga. Ki is léphet nővére árnyékából idővel, a 11.3 pont, 7.3 lepattanó átlaga kiváló.

Pontokban mögötte Karolina Ulan a legjobb, akinek tavaly az U18-as Eb-n is 8.6 pont, 6 lepattanó átlaga volt. A 185 cm magas játékosból idővel kifejezetten sokoldalú kosárlabdázó lehet. Az első felkészülési meccsen 15 pontot dobott nekünk. Justyna Adamczuk neve lehet ismerős a legtöbb olvasónknak, hiszen a fiatal center a Lublinnal Euroligázott. 11 meccsen pályára is lépett a legrangosabb európai kupasorozatban.

A lengyeleknek tavaly nem volt rossz nyaruk, 6. helyen zártak U16-ban, 7. pozícióban U18-ban és a 11. helyet szerezték meg U20-ban. Ez azt mutatja, hogy van egy masszív generáció náluk a 2003-astól a 2007-es születésű játékosokig, akik stabil A-divíziós szintre képesek.

Egy jó szerkezetű csapattal dolgoznak most, melynek ugyan a nyitó hétvégén nem jött ki a lépés, de egy pillanatra nem szabad ebből messzemenő következtetést levonni. A mieink azonban az eddigi teljesítményükkel joggal adnak okot a bizakodásra.

Hirdetés