Hirdetés
Magyarország

Lezárult a felnőtt válogatott összetartása – Székely Norbertet kérdeztük



:

:

Fotó: MKOSZ/Girgász Péter

Hirdetés

A hétvégén lezárult a felnőtt válogatott háromhetes májusi összetartása. Székely Norbert, szövetségi kapitányt kértük rövid értékelésre.

Milyenek a benyomásaid az elmúlt időszak munkájáról?

Pozitívak, mert úgy gondolom, hogy szépen felépített három hét volt. A játékosok nagyon profin, nagy szívvel álltak ehhez a munkához. Remélem azt, hogy ennek eredménye is lesz novemberben.

Sok mindent tudtunk gyakorolni, át tudtuk strukturálni azok a dolgokat, amiket eddig csináltunk. Bízom benne, hogy a kieső izmok működését átveszik másik izmok és azok az izmok tudják működtetni a szervezetet.

Szemléletes hasonlattal éltél. Ezek szerint formálódik a csapat játéka Határ Bernadett hiányában?

Megpróbáltunk olyan módon gondolkozni, hogy Határ Betti kiesését kezeljük. Igyekeztünk a hangsúlyokat úgy átalakítani, hogy a lehető legjobban használjuk ki a mostani erősségeinket. A válaszom: igen, ebbe az irányba léptünk.

Portugáliában vívott a válogatott felkészülési mérkőzéseket. Komoly utazási nehézségek kísérték a túrát, de összességében milyen tapasztalatokat adott az a pár nap?

Nem szeretnék már ezekkel a körülményekkel foglalkozni. Magával a mérkőzésekkel, a szakmával annál inkább. Az látható volt, hogy folyamatos fejlődésen mentünk keresztül.

Az elsőn látszódott, hogy nem teljesen egységes még a csapat, de ahogy haladt előre a második és a harmadik mérkőzés, úgy egyre pontosabban, egységesebben tudtuk megoldani a problémáinkat. A védekezést tekintve felvettük keménységben a versenyt a portugálokkal és olyan szintre kerültünk, hogy domináltunk is azokon a mérkőzéseken.

Említetted a keménységet. Néha rossz volt nézni…

Borzalmasan sok volt a tisztátalan kontaktus, de megmondom őszintén, hogy nagyon örülök neki. Olyan szempontból mondom ezt, hogy inkább most jöjjön ki és gyakoroljuk: hogyan tudunk erre reagálni és hogyan kell változtatni ilyen szituációban. Most tudtunk változtatni, ha nem is mérkőzésen belül, de két mérkőzés között sikerült ezt megtenni.

Éppen ezzel a gondolatmenettel szerettem volna folytatni, hogy óriási téttel bíró találkozók jönnek ősszel és bármikor belekerülhet ilyen szituációba a válogatott.

Így van. Mi arra készülünk ezeken a mérkőzéseken, hogy tétmeccsen hogyan fognak kezelni minket. Az egyértelmű, hogy ott is ilyen nehézségekbe ütközhetünk. Ez egy extrém terhelés volt ilyen tekintetben, de a csapat, ha nem is az első meccsen, utána azonban már nagyon szépen reagált.

A portugál túrát követően is folytatódott a munka. Az utolsó hét talán kisebb figyelmet kapott a nyilvánosságban. Mivel tudtátok megtölteni ezeket a napokat?

Igen, folytattuk a munkát és természetesen azt is sikerült megtölteni. Hozzáteszem, hogy nagyon hiányzott egy edzőpartner az utolsó hétvégéről. Egymás elleni játékban tudtunk gyakorolni és az feltétlenül jó volt. Nyilván nem ugyanaz, mint egy külföldi ellenféllel játszani, de tettünk lépéseket egy kicsit speciálisan az egyéni képességek maximalizálása felé.

2019 után újra szinte teljes nyár lesz a kosárlabdában: három Európa-bajnoksággal, U17-es világbajnoksággal és az EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) küzdelmeivel. Milyen nyárra számítasz?

Munkás nyár lesz mindenkinek. Jó érzés az, amikor az ember láthatja a közvetlen utánpótlást az Európa-bajnokságokon. Én nagyon fogom élvezni, ez biztos. Nem feltétlenül az az elvárásom, hogy mindig mindent nyerjünk meg. Azt viszont szeretném látni, hogy milyen játékosok tudnak majd a következő években egy szintet lépve a felnőttben is jó teljesítményt nyújtani.

Fotó: MKOSZ/Girgász Péter

Hirdetés