:
:
Szombaton a bajnoki negyeddöntõk közül két párosításban is a második meccseket rendezik. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcban az elsõ találkozón a Sopron Basket nagy különbséggel verte a VBW CEKK Ceglédet és ezzel 1-0-s elõnyre tett szert. A 20 óra 30 perctõl kezdõdõ összecsapást szintén a soproni Novomatic Arénában. Az alábbiakban az élõ eseménykövetéshez ajánlunk linkeket, illetve olvasható korábbi beharangozónk.
Élõképes közvetítés ITT látható a mindiGO Sport felületén
Élõ statisztika IDE KATTINTVA érhetõ el
BEHARANGOZÓ
A Sopron Basket este 20 óra 30 perctõl fogadja a VBW CEKK Ceglédet. A ceglédi sportcsarnok foglaltsága miatt a csapatok megállapodása értelmében ezt a találkozót is a Novomatic Arénában bonyolítják le. Nem csak ez a tény, hanem a szerdai elsõ felvonás alkalmával mutatott játék is esélyessé teszi a címvédõt. Nemzetközi szinten, végig magas koncentrációval játszott Roberto Iniguez együttese. Míg márciusban akadt egy-egy olyan bajnoki találkozó, amikor jöttek kisebb kihagyások, ezúttal végig kiemelkedõ sebességgel, pontossággal kontrollálta a találkozót a címvédõ. Amikor így játszik a Sopron, akkor nem csak a magyar bajnokikon, de Euroliga szinten is favorit a legtöbb riválisa ellen.
Természetesen a Sopront olyan szemmel is érdemes figyelni, hogy egy hét múlva ilyenkor jön a Jekatyerinburg elleni Euroliga elõdöntõ. A statisztikát nézve például kiemelendõ, hogy mindössze 11 eladott labdája volt a Sopronnak. Ehhez jött 17 szerzett labda és 31 gólpassz. A Final4 alkalmával is kulcsfontosságú lehet, hogy ki nem kényszerített hibák csak minimális szinten csúszhatnak be. A nyolc tripla, a 12 támadólepattanó már szintén azt mutatja, hogy élesedik a játék. A CEKK szempontjából elsõsorban az nézett ki rosszul, hogy 40 perc alatt mindössze 11 mezõnykosár jött össze. Ehhez 23 eladott labda és a 39-28-ra elveszített lepattanócsata jött. Jobb dobóformával és valamivel kevesebb eladott labdával a meglévõ valós tudáskülönbség mellett is kialakítható számukra szombaton egy élesebb csata. Nyilván a helyosztókra hangolódva ez lélektanilag is fontos lenne.
AZ ELSÕ MECCS
Sopron Basket – VBW CEKK Cegléd 90-34 (23-7, 23-9, 26-5, 18-13)