Hirdetés
Utánpótlás

Litvánia ellen zárja a csoportkört a magyar válogatott az U18-as Európa-bajnokságon



:

:

Hirdetés

Hétfőn délután lezárul a csoportkör a krétai U18-as Európa-bajnokságon. Az első két mérkőzését megnyerő magyar válogatott Litvánia ellen lép pályára.

A 15 óra 45 perckor kezdődő összecsapáson a tét nagy, hiszen győzelem esetén biztosan csoportgyőztes a magyar együttes és a D-csoport negyedikjével mérkőzik a nyolcaddöntőben. Vereség esetén viszont alakulhat úgy a csoport, hogy három gárda is 2/1-es mutatóval zár.

A mieink vasárnap Finnországot verték 79-70-re. Sok statisztikát ki lehetne emelni a mérkőzésről, akár a közel 50%-os mezőnymutatót, akár azt, hogy a 29 mezőnykosárra 22 gólpassz jutott. A 8 szerzett labda és a 15 indításos pont is az élre kívánkozik. Minden mutatónál fontosabb, hogy igazi csapatként küzdve döntő pillanatokban pontosabb megoldásokat választva arattak kulcsfontosságú sikert lányaik. A litvánok a finnek elleni botlás után a svédeket 69-36-ra kiütötték. Egészen pontosan 59 lepattanót szereztek a litvánok, 26 ponttal több jött össze nekik festékből, mint a svédeknek.

Litvániával tavaly egy csoportban voltunk a korosztály FIBA challenger tornáján. A mieink nagy csatában 75-71-es vereséget szenvedtek Klatovy-ban. A litvánok később másodikak lettek Szerbia mögött. Juste Jocyte pedig megkapta az MVP címét. Érdekesség, hogy a Lyon fiatalja volt az egyetlen 2005-ös játékos abban a csapatban. Természetesen Jocyte így idén is visszatért az U18-as válogatotthoz és rá különösen figyelni kell.

A Lyon gárdájában egyre nagyobb szerepet kapó, szépen fejlődő Jocyte-t kisebb meglepetésre júniusban a 3×3-as Nemzetek Ligájában is láthattuk. Ilyen kaliberű játékost nem szoktak abba a sorozatba delegálni, de hazánkhoz hasonlóan a litvánok is pontszerzési kényszerben vannak és vélhetően semmit nem akartak a véletlenre bízni. Jocyte mozgalmas nyarat tudhat maga mögött és talán ennek is köszönhető, hogy eddig nem remekel. A finnek ellen hiába volt 14 pontja, de a 31%-os mezőnymutató öt eladott labdával nem túl kedvező.

Ha Jocyte nem is nyújtott eddig kiemelkedőt, de ott van a négyes poszton bevethető Gerda Raulusaityte, aki extra tornát hoz eddig 14.5 pont, 7.5 lepattanó átlaggal. Mellette a festékben Ugne Sirtautaite is klasszis teljesítményt nyújt, neki 13 pont, 9.5 lepattanó az átlaga az Európa-bajnokságon. Egyébként a litvánok szedték a legtöbb lepattanót a tornán az első két nap után. A magyar lányok pedig a legtöbb pontot jegyezték. Ilyen szempontból is izgalmas találkozóra van kilátás. Óriási kérdés, hogy melyik csapat stílusa érvényesül.

Hirdetés