:
:
Hétfõn lezárul a csoportkör Klatovy-ban az U20-as Európa-bajnokságon. Este 20 óra 15 perctõl Litvánia ellen lép pályára a magyar válogatott.
Úgy érkezik el a csoportkör utolsó fordulója, hogy a magyar és a litván válogatott is legyõzte Fehéroroszországot és alulmaradt Belgiummal szemben. A tét tehát a „B” jelû négyes második helye, ami egyben azt is jelenti, hogy az A-csoport harmadikja lenne a negyeddöntõben a rivális.
A magyar csapat vasárnap este kiváló mérkõzést vívott a jelenlegi erõviszonyok alapján magasabban jegyzett Belgiummal. Csapatunk kiváló teljesítményét mutatja a 20 gólpassz, a 10 szerzett labda és az, hogy mindössze 6 leadott labdánk volt. Örök igazság, hogy akkor van esély bravúrokra, ha maximális koncentráció mellett sikerül minimalizálni mezõnyben a hibákat. Ezt pedig igazi csapatként küzdve megtették a mieink. Összesen nyolc pontszerzõnk volt, akik közül ezúttal Czukor Dalma emelkedett ki.
A belgák ellen elsõsorban az 51-34-re elveszített lepattanócsata és a 35,7%-os mezõnymutató okozott fejfájást. A 64 pontjából 16-ot második esélybõl szerzett a riválisunk. Ezt pedig nem tudta ellensúlyozni a válogatottunk. A 70 mezõnykísérletbõl a belgák szigorú védekezése mellett 25-öt tudtak a magyar lányok értékesíteni. Ettõl függetlenül, ha van vereség aminek a tapasztalataiból lehet profitálni és amire lehet építeni, akkor az ez.
Hétfõi riválisunk Litvánia tavaly kiemelkedõ évet zárt az európai nõi utánpótlásban. Az 1999-2000-es születésûekbõl álló generációjuk ugyanis kifejezetten jó képességû. Az U20-as B-divízóban bronzérmesek voltak és így vívták ki a feljutást. Az U18-as B-divíziót pedig megnyerték. A mostani legjobbjaik is megmutatták magukat ezeken a tornákon. A jelenlegi legjobbjuk, a 11.5 pontot és 7.5 lepattanót átlagoló 186 cm magas Gabija Seg¾daite mindkét tornán hasonlóan extra számokat hozott. A centerük, a 190 cm magas Livija Sakeviciute tavaly az U20-as B-divízió egyik meghatározó magas játékosa volt.
A fentiekbõl is kiderül, hogy a litvánokat karakteres játék jellemzi a festékben ezen a tornán (is). Az egész kosárlabdájukra jellemzõ erény ez. A belgák ellen például nyerték a lepattanócsatát, de a fehéroroszok legyõzésekor is 54 lepattanójuk volt. Keményen védekeznek, sokszor a faulthatáron és teljesen kiszorítják ellenfeleiket a palánkok alól. Egy litván csapat ellen mindig nehéz játszani, még akkor is, ha nincsenek úgymond szupersztárjaik.
A magyar csapat az elsõ két meccsén karakteresen megmutatta erényeit ezen a tornán. A fehéroroszok elleni ponterõs támadójáték. A belgák elleni precíz, összehangolt mezõnyjáték a 20 gólpasszal és a mindössze 6 eladott labdával. Vagy éppen a szerzett labdák maga száma, ami mindkét meccsre igaz. Kulcskérdés lesz, hogy magas posztokon mennyire tudjuk felvenni a versenyt és a belgák elleni meccshez képest tud-e a dobószázalékot tekintve elõre lépni a csapatuk. Ha mindkettõ sikerül, akkor összességében esélyesnek tekinthetõ válogatottunk. Egyéni képességekben és szerkezetben erõsebbnek tûnik a magyar csapat.
