:
:
Pénteken délután megkezdõdött Isztambulban a magyar U16-os válogatott részvételével zajló nemzetközi felkészülési torna. Az elsõ napon a magyar lányok 71-39-re gyõzték le Dániát.
Fotó: Sándor Ádám
Ahogy arról már beszámoltunk, a magyar U16-os válogatott hétfõn kezdte a felkészülési idõszak leghosszabb – közel kéthetes – etapját. Ennek egyik állomása az isztambuli torna, ahova 12 fõs kerettel kelt útra a magyar csapat. Az elsõ ellenfél az A-divízióba tavaly történelmi sikerként feljutó Dánia volt. Remekül kezdett válogatottunk, két perc alatt 8-2-re sikerült ellépni. Az elsõ szakasz végén pedig 21-14-re mentünk.
A második negyed elején a 10 egységet is átlépte a differencia, mely a félidõig állandósult a felek között. A szünetben 34-24-re vezettünk. A statisztikát szemlélve azt láthattuk, hogy ekkor Madár Eszter 12, Dombai Réka 9 pontnál járt. A döntést a harmadik szakasz eleje hozta el, amikor 12-4-es sorozattal 46-28-as elõnyt alakítottak ki a magyar lányok. Az utolsó 10 percnek 52-33-ról vágtunk neki. Ponterõs negyeddel zárta a meccset válogatottunk, a záró szakaszt 19-6-ra nyerve alakult ki a 71-39-es végeredmény.
A magyar csapat szombaton a házgazda Törökország ellen folytatja. A játéknap második meccsén a törökök 68-39-re gyõzték le Szlovákiát.
Eredmény
Dánia – Magyarország 39-71 (14-21, 10-13, 9-18, 6-19)
Statisztika
