Hirdetés
Magyarország

Magabiztos győzelmet aratott a Csata a BEAC otthonában



:

:

Hirdetés

Felkészülési mérkőzést vívott az ELTE-BEAC Újbuda és a Ludovika-FCSM Csata a Gabányi sportcsarnokban. A Csata 81-59-es sikert aratott.

A két csapat az első negyedben fej-fej mellett haladt. 10 perc után 23-22-re ment a Csata. Keyona Hayes már 11 pontnál járt, míg a BEAC keretében a két új légiós (Small, Smith) 8-8 egységnél. A második szakaszban Koch Dóra két büntetője után még 25-24-re felzárkózott a BEAC. Ezt követően azonban 12-0-val ellépett a Csata. A félidőben 46-35 állt az eredményjelzőn. A statisztikát figyelve az eladott labdák számában mutatkozott nagyobb különbség. A BEAC 8-nál, a Csata mindössze 2-nél járt.

A harmadik negyedben 61-43-nál már 18 egységgel járt előrébb a Csata. A játékrész végén azonban a visszatérő Latinka Dusanic még 66-51-re visszahozta a BEAC-ot. A záró szakasz elején ezzel a lendülettel 13 pontra olvadt a különbség. A folytatásban viszont ellépett 20 egységgel a Csata és 73-53 után magabiztosan tartotta kézben az irányítást. A második félidő Lelik Rékáról is szólt, aki egymaga 19 pontot szerzett. A csapata pedig végül 81-59-es győzelmet ünnepelhetett.

Eredmény

ELTE-BEAC-Újbuda – Ludovika-FCSM Csata 59-81 (22-23, 13-23, 16-20, 8-15)

Statisztika ITT

Fotó: Petz Gábor Olivér / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés