Hirdetés
Utánpótlás

Magabiztos második félidővel szerezte meg a csoport harmadik helyet a BEAC-Újbuda a junior döntőn

BEAC-Újbuda KA/A – Zsíros Akadémia Kőbánya 63-56 (13-23, 18-13, 17-12, 15-8)

Nemzeti Leány Junior Bajnokság
Kecskemét, Mercedes-Benz Sport Akadémia
Földesi Marcell, Bozóki Bettina, Gruber Nikolett Lilla (Sarkadi-Nagy Ágnes)

BEAC-Újbuda KA/A : Bencsik 7, Bodnár 6, Katona 25/3, Telek 4, Tóth -. Csere: Kis -, Vita 4, Jármay 17, Szénásy -.

Zsíros Akadémia Kőbánya: Horváth 5, Gallyas 11/3, Turi 13, Tatár 6, Takács 10. Csere: Kutrik 11/3, Fodor -, Pelle -.

Hirdetés

A Nemzeti Leány Junior Bajnokság “A” döntőjének pénteki játéknapján az utolsóelőtti mérkőzést a BEAC-Újbuda KA/A csapata a  Zsíros Akadémia Kőbánya együttese ellen játssza. A találkozó során a nyeretlenek találkoznak, akik majd az 5-8. helyért játszhatnak a hétvégén. A tét pedig nem más, mint a csoport harmadik helye.

Az összecsapást a Kőbánya indította egy 7-0-as hajrával, melyet Bodnár Virág Bianka közeli találata szakított meg. Ez azonban továbbra sem zavarta meg a vendég színekben játszó együttes teljesítményét, ezt követően is sorozatban szerezték a pontokat. A mérkőzés végül 10-14-nél vált megint szorossá. Ezután viszont a Kőbánya ismét meglépett – az első negyed 13-23-al végződött.

A második játékrész már szorosabban indult. Mind a két fél 4-4 pontot szerzett, vagyis a különbség továbbra is 10 pont maradt (17-27). A BEAC végül Jármay Anna Erzsébet kosarával tudott ismét 10 pont alá férkőzni. Az etap ötödik percébe érkezve 21-29 volt olvasható az eredményjelzőn, ami a későbbiekben öt pontra csökkent. Az utolsó percben 31-36-os állást regisztrálhattunk, a csapatok végül innen kezdhették meg a nagyszünetet.

A második félidőt Tatár Hanna Anikó, illetve Takács Dorina sikeres közelije indította, vagyis a különbség ismételten növekedni kezdett a csapatok között. A BEAC azonban továbbra is partiban maradt. 39-40-nél egy pontra zárkózott fel, majd 44-43-nál – a mérkőzés folyamán előszőr – át is vette a vezetést. Ezt követően a találkozó fej-fej mellett haladt egészen a negyed végéig. A záró szakasz 48-48-ról kezdődhetett. Az utolsó 10 perc hasonló izgalmakkal folytatódott. Öt perc elteltével a csapatok egyenlő mennyiségű, 6-6 pontot szereztek, így az állás 54-54-re változott. Ekkor a BEAC került lépéselőnybe. Hét ponttal tudtak meglépni a budapestiek, amit egészen a mérkőzés végéig meg is tartottak. A BEAC-Újbuda KA/A együttese így 63-56-os sikert aratott a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen, ezzel pedig a csoport harmadik helyén zárt.

Hirdetés