Hirdetés
Magyarország

Magabiztos NKE-FCSM Csata győzelem a PINKK otthonában

Hirdetés

Szerdán a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzésen az NKE-FCSM Csata a második negyedtől dominálva magabiztos 97-65-ös győzelmet aratott a PINKK Pécsi 424 otthonában.

Az első negyedet még pontszegény játék jellemezte. A PINKK kezdetben 6-2-es előnyt épített fel, de innen 9-7-re fordított a Csata. Az első 10 percet Lelik Réka triplája zárt és ezzel 14-11-es vezetésre tett szert Tursics Krisztián együttese. A második szakaszt Emma Cannon duplája és Lelik Réka négy pontja vezette fel. A különbség 24-13-nál lépte át a 10 egységet. Innen pedig már végig a Csata akarata érvényesült. A félidőben 44-25-ös állást rögzíthettünk.

Fotó: NKE-FCSM Csata Facebook

A félidőben azt láthattuk a statisztikán, hogy már kilenc pontszerzője volt a Csatának, mely öt triplánál és kilenc szerzett labdánál járt. A harmadik negyedben 20 egység környékén állandósult a különbség a felek között. Hazai részről Emma Stach egy-egy villanását kell kiemelni, aki egymaga 7 pontot szerzett ebben a periódusban. A Csatánál pedig a Lelik, Gustafson, Horváth trió járt 10 egység felett a játékrész végén. Az utolsó 10 percnek 63-41-ről vágtak neki a felek. Tursics Krisztiánnak 70-54-nél még időt kellett kérnie, hogy rápontosítson a hajrára. Ezzel új lendületet kapott csapata és erre építve 27-11-es sorozattal zárta az estét az NKE-FCSM Csata.

A 97-65-ös siker azt jelenti, hogy a válogatott szünethez érkezve hét lejátszott forduló után a veretlen Sopron Basket mögött 6 győzelemmel és 1 vereséggel az NKE-FCSM Csata várja második helyen a folytatást.

Eredmény

PINKK-Pécsi 424 – NKE-FCSM Csata 65-97 (11-14, 14-30, 16-19, 24-34)

Legjobb dobók

PINKK-Pécsi 424: Shenita Landry 23, Emma Stach 19/6, Vári Zita 7.

NKE-FCSM Csata: Lelik Réka 22/12, Megan Gustafson 17, Horváth Bernadett 14/3.

Statisztika