Hirdetés
Magyarország

Magabiztos ZTE győzelem 14 triplával



:

:

Hirdetés

A hazai élvonal 21. fordulójában a ZTE NKK 89-57-re legyőzte az ELTE-BEAC Újbudát. A zalaegerszegi gárda már az első negyedben 14 pontos előnyt épített fel.

Villámrajtot vett a ZTE, négy és fél perc alatt 16-4-re lépett el. A folytatásban még hat egységre felzárkózott a BEAC, de az első szakasz hajrájában ismét nagy hazai fölény mutatkozott. 10 perc után 26-12 állt az eredményjelzőn. A második etap elején 31-12-re elszakadt a ZTE, de a folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék képe. A hazai oldalon megugrott az eladott labdák száma, a félidőig hetet regisztráltak a statisztikai lapra és ezekből tudott építkezni a BEAC. Balogh Judit együttese 36-30-ig visszakapaszkodott, ami egy 18-5-ös széria volt. Végül azonban Horti Dóra két duplája visszaállította a kétszámjegyű differenciát.

Fotó: ZTE NKK Facebook – Katona Tibor

A 40-30-as eredményt hozó félidőben a ZTE hat triplánál járt, melyből hármat Kovács Georgina szerzett, de Horti Dóra 8 pontját is ki kell emelni. A BEAC-nál Laktóth Anna neve mellett szerepelt 12 egység. A harmadik szakasz első felében még 10 pont környékén mozgott a differencia, majd 46-36 után hat hárompontost értékesített a ZTE. Ezzel pedig a fővárosiak minden felzárkózási kísérletét hatástalanították. A záró szakasznak 64-44-ről futottak neki a felek. Itt már nem volt kérdés a győztes kiléte. Végül 70-51 után egy 15-2-es hazai futással alakult ki a végeredményben látható jelentős differencia.

Eredmény

ZTE NKK – ELTE-BEAC Újbuda 89-57 (26-12, 14-18, 24-14, 25-13)

Legjobb dobók

ZTE NKK: Horti Dóra 16, Kirby Burkholder 14/12, Nagy Dóra 14/9.

ELTE-BEAC Újbuda: Laklóth Anna 12/6, Jennifer Schlott 11, Zsámár Lili 10/9.

Statisztika

Hirdetés