Hirdetés
Utánpótlás

Magyar bronzérem az Ifjúsági Olimpián – páros interjú Völgyi Lilivel és Vasi Hannával



:

:

Fotó: MOB

Hirdetés

Bronzérmet szerzett a magyar válogatott a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, miután legyőzte Belgiumot. A nemzeti csapatot erősítette a Soproni Darazsak Sportakadémia edzője, Seres Éva, valamint a sportakadémia két növendéke, Völgyi Lili és Vasi Hanna. Oldalunk a két fiatal játékossal beszélgetett a tornán szerzett tapasztalatokról.

Az EYOF-értékelő, átfogó interjúja Debreceni Eszter vezetőedzővel ITT OLVASHATÓ.

A magyar válogatott a szlovákiai Besztercebányán rendezett EYOF-on, a nyitó napon 66-57-re legyőzte a szervező szlovák együttest. A második napon Szlovénia sem okozott gondott lányainknak, 59-52-es sikert aratak, ezzel pedig elődöntőbe jutottak. A csoportmérkőzések zárásaként a magyar válogatott Spanyolország ellen mutathatta meg tudását. Ellenük végül 91-50-es vereséget szenvedtek. Ezután, az elődöntőben Franciaország együttese következett, – akik ellen 60-47-re maradtak alul – majd a belgák elleni 57-46-os győzelemmel megszerezte a bronzérmet Magyarország.

Fotó: MOB

“Köszönjük a gratulációt! Úgy indultunk neki ennek a tornának, hogy bár nem mi vagyunk az esélyesek – tekintve, hogy javarészt fiatalokból állt a csapatunk – mindent meg szeretnénk tenni, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el. Már az is elképesztő érzés volt, hogy sikerült megverni a szlovénokat, amivel bejutottunk a legjobb négy közé. Az pedig, hogy ezután sikerült megszereznünk a harmadik helyet, még inkább felfoghatatlan. Hihetetlen volt, amikor a bronzérmet a nyakunkba akasztották.” – mondta lapunknak Völgyi Lili, az együttes csapatkapitánya.

“Az egyértelmű, harmadik hely megszerzése mellett én azt gondolom, hogy egy kivételes élménnyel gazdagodtunk. Más nemzetek kosárlabdakultúráját ismerhettük meg, amikből mindannyian nagyon sokat tanulhattunk. Emellett új barátságokat is kötöttünk, ami legalább annyira fontos.” – tette hozzá Vasi Hanna. – “Az EYOF-ot megelőzően egyetlen célt tűztem ki magam elé. Szerettem volna minél meghatározóbb lenni, és abban segíteni a csapatot, amiben csak tudom. Szerintem ez sikerült. A feladatkörömet tekintve azonban nagy különbség nincs a válogatott és a soproni csapatom között. Mind a két esetben a pontszerzést emelném ki az erősségemnek, hisz ezen a téren vagyok a legsikeresebb.” – fejezte be gondolatmentét Hanna, aki a szlovénok, illetve a franciák elleni mérkőzésen is a mezőny legeredményesebb játékosa lett.

“A szerepkörömet tekintve a legnagyobb különbség természetesen az volt, hogy az EYOF-on én lehettem a válogatott csapatkapitánya. Ez dióhéjban annyit jelent, hogy én voltam a híd az edzői stáb és a játékosok között. Nekem kellett a különböző technikai utasításokat kommunikálni a csapat felé, mint például, hogy mit fogunk az adott nap viselni stb. Ez szerintem egy hatalmas felelősség, de úgy érzem a lányok hallgattak rám. Illetve, segítettek ők is, amiben tudtak, ez pedig különösen jó érzés volt.” – számolt be csapatkapitányi kötelezettségeiről Völgyi Lili.

Fotó: MOB

Következő kérdésként megkértük a soproni lányokat, hogy mondják el mi is az a játékelem, amiben a legerősebbnek gondolták magukat a torna során. Míg Völgyi Lili a gyorsaságát és a játékszervezési képességét emelte ki, addig Vasi Hanna, a pontszerzés mellett, a lepattanózásról tett említést. Ez azonban nem meglepő, hisz a lányok nap, mint nap a legjobbaktól tanulhatnak.

A júniusi gyenesdiási Darazsak Basketball Camp szakmai vezetője idén Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője volt. Emellett, a tábor két házigazdája, Honti Kata és Fegyverneky Zsófia is részt vett a képzéseken.

“Nagy megtiszteltetés, hogy beválasztottak minket ebbe a táborba. Hatalmas kiváltság, hogy megadódott a lehetőség, hogy ilyen klasszisoktól tanulhassunk. Elképesztő dolgokkal gazdagodtunk, amik mind a fejlődésünket szolgálják, olyan elemeket tanulhattunk, amikre egy csapatedzés során nem kerül sor. Remélhetőleg ezeket mind tudjuk majd kamatoztatni a jövőben.” – jött egyhangúan a válasz Lilitől és Hannától.

A Soproni Darazsak Sportakadémia növendékeinek teljesítménye az EYOF tornán is magáért beszélt, meghatározó elemi voltak csapatuk jó szereplésének. A magyar együttes összesen öt mérkőzést játszott, melyből hármat megnyert és kettőt elveszített.

“A legelső emlékezetes pillanat számomra a szlovénok elleni győzelmünk volt – hihetetlennek tartom, hogy sikerült bekerüli a legjobb négy közé. A csoportban ezután következett a spanyolok elleni vereség. Az ellenfél az első pillanattól kezdve lerohant minket, ami meglepetést okozott. A franciák elleni elődöntő pedig elsősorban a fizikális különbségeken múlt. Nem gondolom, hogy száz százalékosan rossz meccset játszottunk ezen csapatok ellen, mert voltak jobb periódusok is, de valami mindenféleképpen hiányzott” – fogalmazott Vasi Hanna, aki egyben arra is kitért, hogy milyen különbségeket tapasztalt saját posztján. – “Ha a saját posztomat nézem, akkor is ugyanazt tudom kiemelni. Az ellenfél játékosai fizikálisan jobb állapotban voltak. Emellett, képzettségben is érzékelhető volt a különbség. Ha egy spanyol játékosra nem értünk oda védekezésben, akkor szemrebbenés nélkül bevágta még a hárompontost is.”

Fotó: MOB

“Ami számomra a legkedvesebb emlék, hogy egy csapatként játszottunk végig. Mindenki beleadta, amit tudott és a végén ez elég volt ahhoz, hogy megszerezzük a harmadik helyet. A franciákkal végig partiban voltunk, a spanyolok ellen jobban kikaptunk, mégsincs bennem akkora szomorúság. Azt gondolom, hogy azon a meccsen is mindent megtett a csapat, egyszerűen csak más a kosárlabda kultúra ezekben az országok. A spanyolok egy sokkal gyorsabb, a franciák fizikálisabb játékot képviselnek. Az elsődleges célunk az volt, hogy tudjunk velük lépést tartani. Szerintem ez, az első negyedet leszámítva hellyel-közzel sikerült is. Nyílván még sokat kell fejlődnünk és tanulnunk, hogy az ő szintükre juthassunk” – mondta Völgyi Lili, akitől megkérdeztük azt is, hogy szerinte miben kell még fejlődnie. – “Támadásban is van még hova fejlődnöm, de azt gondolom, hogy elsősorban védekezésben kell. Szeretnék agresszívabb lenni, amivel külföldi csapatok ellen is fel tudom venni a versenyt.”

Az EYOF-on megszerzett bronzérmen kívül még egy éremmel büszkélkedhet Vasi Hanna és Völgyi Lili. A Soproni Darazsak Sportakadémia együttese májusban, a kadett döntőn szintén harmadik helyen zárt. Zárásképpen megkértük a lányokat, idézzék fel miként emlékeznek vissza erre az időszakra.

“Minden egyes alkalommal, amikor érmet nyerünk, napokig nem tudatosul bennem, hogy mi is történt valójában. A kadett döntő bronzmérkőzése is egy ilyen pillanat volt. Viszont, nem mondanám meglepetésnek. Az egész torna során lehetett érezni, hogy az a csapat képes az érem megszerzésére. Nagyon boldogok voltunk, hogy végül sikerült” – zárta a beszélgatést Vasi Hanna, majd csapattársa, Völgyi Lili vette át a végső szót: “Arra a kadett döntőre is csak azt tudom mondani, hogy egy remek élménnyel gazdagottunk. Nagyon örültünk, hogy sikerült megszerezni a bronzérmet, és szerintem a csapat abszolút megérdemelte. Természetesen ott is voltak hullám-völgyek, de összességében szépen teljesítettünk, a hangulat pedig elképesztő volt.”

Fotó: Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés