Magyar csütörtök az Európa Kupában
:
:
A szerdai meccsdömping után csütörtökön még kilenc találkozóra kerül sor a női kosárlabda Európa Kupában. Ezek közül négy pályán figyelhetünk magyar csapatokat, de szurkolhatunk Krivacevic Tijanának is.
A magyar csapatok közül az Atomerőmű KSC Szekszárd még veretlen a sorozatban. Ahogy azonban a beharangozónkban is kiemeltük, talán a legnehezebb idegenbeli fellépés előtt állnak Zeljko Djokic tanítványai. A rendkívül sikeres belga utánpótlásból több tehetséges fiatalt, többek között Billie Massey-t is felvonultató Basket Hema SKW hazai pályán mindenkire veszélyes. A 20 óra 30 perckor kezdődő találkozó nagy csatát ígér.

Fotó: FIBA.Basketball – Atomerőmű KSC Szekszárd / Jantner Zsolt
Lesz egy magyar párharc is, amikor 18 órától a PEAC-Pécs fogadja az Aluinvent DVTK-t. Egyik csapat sincs igazán jó formában. Nagy kérdés lesz, hogy melyik gárda vonulhat sikerélménnyel a válogatott szünetre. Az UNI Győr – MÉLY-ÚT 21 óra 30 perctől fontos idegenbeli mérkőzést vív a még nyeretlen Olivais F.C. vendégeként. A VBW CEKK Cegléd pedig Valenciába látogat. A labdát 20 óra 30 perctől dobják fel. A spanyol élcsapat otthonában nagy bravúr lenne egy szoros meccs, de Angelika Stankiewicz kiválásáig hazai pályán sikerült megszorongatni a klasszisok egész sorával felálló riválist.
Krivacevic Tijana csapata a Ramla 18 órától fogadja a Botas-t a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú csoportrangadón.
Menetrend
17:00 Besiktas – Szpartak Moszkva
18:00 PEAC-Pécs – Aluinvent DVTK
BEHARANGOZÓ
ÉLŐ STATISZTIKA
18:00 Sepsi-SIC – Artego Bydgoszcz
18:00 Elitzur Ramla – Botas
BEHARANGOZÓ
ÉLŐ STATISZTIKA
ÉLŐ VIDEÓ
20:00 Prishtina – MBA Moszkva
20:30 Namur – Olympiacos
20:30 Valencia Basket – VBW CEKK Cegléd
BEHARANGOZÓ
ÉLŐ STATISZTIKA
ÉLŐ VIDEÓ
20:30 Basket Hema SKW – Atomerőmű KSC Szekszárd
BEHARANGOZÓ
ÉLŐ STATISZTIKA
ÉLŐ VIDEÓ
21:30 Olivais F. C. – UNI Győr – MÉLY-ÚT
BEHARANGOZÓ
ÉLŐ STATISZTIKA
ÉLŐ VIDEÓ
