:
:
Február 6-án, csütörtökön és 9-én, vasárnap rendezik a 2025-ös női kosárlabda Európa-bajnokság selejtező-sorozatának utolsó két fordulóját.
Mint ismert, a magyar válogatott csütörtökön Miskolcon Finnországot fogadja, majd vasárnap Bulgáriába utazik. Más nemzetek válogatottjaiban is követhetünk olyan játékosokat, akik a magyar bajnokságban bizonyítanak hétről-hétre. Nézzük, hogy a Női NB I. A-csoport légiósai közül kik kaptak lehetőséget, hogy a héten a kulcsfontosságú és sorsdöntő találkozókon hazájukat képviseljék.
A B-csoport a magyaros csoport, hiszen itt szerepel válogatottunk. Ráadásul két közvetlen riválisunk keretében is van olyan játékos, aki magyar klubcsapatban meghatározó szerepet tölt be. Csütörtöki ellenfelünknél, a finneknél Sara Bejedi, a TARR KSC Szekszárd irányítója a karmester. A szlovén együttesben pedig a Sopron Basket ponterős játékosa Zala Friskovec szerepel. Mint ismert, ebben a négyesben Szlovénia 3/1-es mutatóval áll az élen, míg őket a magyar és a finn válogatott követi 2/2-es mutatóval.
A C-csoportban a lengyel válogatottban Weronika Telengát, a SERCO UNI Győr centerét követhetjük. Ez is egy rendkívül kiélezett csoport. Belgium és Litvánia 3 győzelemmel és 1 vereséggel rendelkezik, míg a lengyelek 2 győzelemmel és 2 vereséggel. A csapatuk csütörtökön Litvániában lép pályára, majd vasárnap Azerbajdzsánt fogadja.
A D-csoportban a svéd nemzeti együttesben Precious Johnson bizonyíthat. A center januárban hazánkban váltott csapatot, a TARR KSC Szekszárdtól a Dávid Kornél KA alakulatához szerződött. A svédek már matematikailag is biztosították helyüket a nyári kontinenstorna mezőnyében, így számukra a dánok és az észtek elleni találkozók tét nélküliek.
Az E-csoportot ősszel még szintén egy “magyaros” csoportként írtuk le. Ezúttal azonban a lett válogatottban lesz egy játékos, Katrina Ozola, az E.ON ELTE BEAC légiósa, akit figyelhetünk. Vele a napokban a Hunbasket egy átfogó interjút is készített. A lett együttesben a szövetségükkel fennálló nézeteltérése miatt Aleksa Gulbe, a DVTK HUNTHERM játékosa nem lesz ott. Nincs a francia keretben Ana Tadic sem. Ezt a csoportot a franciák veretlenül vezetik és gyakorlatilag továbbjutónak tekinthetőek. Őket Lettország és Izrael 2 győzelemmel és 2 vereséggel követi.
A G-csoportban szerepel Szerbia és hosszú idő után kell azt írnunk, hogy a szerb csapatban nincs Magyarországon légióskodó játékos. Ennek egy sérülés is az oka, hiszen Nadija Smailbegovic az NKA Universitas Pécs utolsó Európa Kupa mérkőzésén Gironában térdsérülést szenvedett. Rá számított volna a szakvezetés. A szerbek egyébként veretlenül vezetik a csoportot és a franciákhoz hasonlóan gyakorlatilag továbbjutók. Még, ha matematikailag ezt nem is lehet kimondani.
A H-csoportban Montenegró együttesében Milica Jovanovic teljesítményét figyelhetjük. A DVTK HUNTHERM alapembere hazája válogatottjának is meghatározó egyénisége. Az év végén egy rangos elismerést is kapott. Montenegró 3 győzelemmel és 1 vereséggel áll a csoport második helyén. Luxemburg rendelkezik még hasonló mutatóval. A két válogatott az utolsó játéknapon vív vélhetően csoportdöntőt. Ezt megelőzően Montenegró Svájcban szerepel.
Az I-csoportba tette a FIBA a nyári Európa-bajnokság négy házigazdáját. Ők versenyen kívül vívják a mérkőzéseiket ebben a sorozatban. A cseh válogatottban Julia Reisingerova, az NKA Universitas Pécs centere, a görög együttesben pedig Pinelopi Pavlopoulou, a Sopron Basket játékosa bizonyíthat.
