Hirdetés
Magyarország

Mányoky Réka: Megérte az eddig befektetett kőkemény munka



:

:

Hirdetés

Az utanpotlassport.hu portál készített körképet a bajnokság első felében az utánpótláskorú játékosok által mutatott teljesítményekről. Közülük a leghatékonyabb a Ludovika-FCSM Csata reménysége, Mányoky Réka volt, aki 14 mérkőzésen 16.6-os hatékonysági mutatót ért el – fogalmaz a lap, mely a játékossal készített egy részletes összeállítást.

Fel kellett vennem az élvonal ritmusát, amelyben a jelenlegi a harmadik szezonom. Az első évben nem tudtam sokat hozzátenni a csapat játékához, a második idényben viszont már kezdtem jól érezni magam a pályán. Ezúttal már érzem azt a fajta bizalmat, amelyből erőt meríthetek, és ez a teljesítményemre is jó hatással van. Persze tudom, bőven van még hová fejlődnöm, de szerencsére immár úgy vélem, megérte az eddig befektetett kőkemény munka, és meg tudom mutatni, hogy mi is van bennem valójában.

− nyilatkozta Mányoky Réka.

A teljes összeállítás IDE KATTINTVA olvasható.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés