Hirdetés
Archivum

Már kedden folytatódik az EK, a Szekszárd csoportjában rendeznek meccset



:

:

Hirdetés

Az Európa Kupa küzdelmei már kedden folytatódnak. Az Atomerõmû KSC Szekszárdot is soraiban tudó H-csoportban rendeznek egy mérkõzést. Ezen a Cinkarja Celje a Basketball Nymburk csapatát látja vendégül.

A Celje múlt héten Szekszárdon vendégszerepelt. A sorozatba 11 év után tértek vissza, de nem tettek igazán jó benyomást. Az Európa Kupa szintjén ritkán látható módon egy kifejezetten felkészületlen gárda hatását keltették. Biztosak lehetünk benne, nagyon komolyan dolgoztak azon, hogy versenyképesek legyenek. Ebbõl azonban semmi nem jött vissza, pedig az amerikai légiósaik vagy éppen a hazai magból a válogatottak, mint Larisa Ocvirk, Zala Fri¹kovec vagy éppen Andrea Mariæ már erõsebb mezõnyben is megmutatták, hogy több van bennük. A hétvégi bajnokijukon az ©D Slovenske Konjice gárdáját verték 73-60-ra. Az amerikai légiósok pihentek, hiszen rájuk majd az Adria Ligában is komoly feladat hárul. Ocvirk 20 ponttal lett a legeredményesebb, de Mariæ 17 pont, 12 lepattanós dupla-dupláját is kell emelni.

A Nymburk az elsõ fordulóban értékes gyõzelmet aratott, a Rózsahegyet 71-70-re múlták felül. A hazai porondon a cseheknek már két vereségük van. A tavalyi két döntõstõl, az USK Prahától és a KP Brnótól kaptak ki. A keretükben jól mutatkozott be Romana Stehlikova, illetve a korábbi évekbõl már megismert légiósaik Chloe Wells és Aleksandra Khomenchuk idén is remekelnek. Több rutinos játékost forgatnak, mint a Celje, így esélyesek. Ettõl függetlenül soha nem egyszerû egy olyan riválishoz látogatni, amelyik akkora pofont kapott, mint a Celje. Az nem kérdés, hogy a szlovén bajnok hatványozott erõvel fog küzdeni annak érdekében, hogy bizonyítsa versenyképességét. Ebbõl pedig egy jó meccs is kisülhet.

Hirdetés