Hirdetés
Magyarország

Második helyen végzett a Sportdarázs-SMAFC a Hepp Kupa döntőjében – Bakó Patrícia értékel



:

:

Fotó: Tóth Zsombor/ Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

Múlt hétvégén került sor Sopronban a női Hepp Kupa négyes döntőjére. Míg szombaton a döntőbejutásért játszottak a csapatok, addig vasárnap a helyosztókra került sor. Az első nap folyamán a Sportdarázs-SMAFC együttese a Zöld csoportban szereplő SZPA-HSE együttese ellen lépett pályára, akik ellen nagy arányú, 96-45-ös győzelmet arattak. Másnap, ellenfelük – a szintén győztes mérkőzésből érkező – Szekszárd volt, akik ellen viszont már nem sikerült nyerni Giustino Altobelli tanítványainak. A torna beharangozójához hasonlóan a soproni gárda csapatkapitányával, Bakó Patríciával beszélgettünk a Hepp Kupán szerzett tapasztalatokról.

A szombati játéknapot a Sportdarázs-SMAFC – SZPA-HSE találkozó zárta, melyből a soproniak jöttek ki győztesként – a tornarendezők 51 pontos sikert arattak Haris Róbert tanítványai ellen.

“A torna előtt már szó esett arról, hogy nagyon nehéz felkészülni egy olyan csapat ellen, akik ráadásul nem is a mi csoportunkban játszanak a szezon során. Ennek ellenére, úgy gondolom, hogy kellőképpen sikerült őket megfognunk és büszke is vagyok a csapat teljesítményére. Az elsődleges szempont számunkra az volt, hogy egy csapatként tudjunk játszani, – és szerintem ez sikerült is – emellett pedig azt is sorra megvalósítottuk, amit vezetőedzőnk kért tőlünk a felkészülés során.

A mérkőzés statisztikája is azt indikálja, hogy a Szent Pál Akadémia elleni győzelmünk egy igazi csapatmunka volt. Nagyon szépen megoszlottak a pontok, mindenki kivette a részét a sikerből. Amit talán a legjobban kiemelnék, az a cserék, illetve a kispad győzelemhez való hozzájárulása volt. Mindenki – a nulladik perctől kezdve a mérkőzés végéig – együtt élt a játékkal, és amikor kellett, maximálisan kapcsolódott be. Ez megkönnyebbülés volt, olyan szempontból is, hogy akiket lehetett, tudtunk pihentetni a másnapi döntőre. Szépen eloszlottak a játékpercek is, és szerintem ez is volt a kulcs a sikerünkhöz, és ezért is mondhatom, hogy egy igazi csapatgyőzelem volt.” – emlékezett vissza a soproniak csapatkapitánya a szombati elődöntőre.

Míg a Sportdarázs-SMAFC az SZPA-HSE ellen aratott győzelmet, addig a nap egy korábbi időpontjában már megszületett a biztos döntőbejutó. Az Atomerőmű KSC Szekszárd II. a tavalyi Hepp Kupa bajnoka, a Csata DSE ellen nyert – a soproniakhoz hasonló magabiztossággal – 60-47-re. Bakó Patrícia következőnek a döntő eseményeire emlékezett vissza, melyet csapata 58-50-re veszített el, ezzel a Hepp Kupa ezüstérmét szerezték meg.

“A mérkőzés első negyedét a Szekszárd nyerte, majd a félidőre sikerült átvennünk a vezetést, így végül 3 három pontos előnnyel kezdhettük meg a nagyszünetet. – kezdte a gondolatmenetet Patrícia – Nehéz pontosan visszaemlékezni, hogy min is csúszott el az első negyed, de én azt mondanám, hogy leginkább a védőlepattanókkal voltak problémáink. Nem tudtuk száz százalékosan megvalósítani sem a kizárásokat, sem pedig a besegítéseket védekezésben, amik előnyt adtak a Szekszárdnak. Ezzel együtt azonban végig ott tudtunk maradni a sarkukban, a félidő végére pedig át is vettük a vezetést. Igazi ki-ki mérkőzés volt már az elejétől fogva.

A meccs folytatásában is hasonló hiányosságaink voltak – ez szerintem a negyedekre lebontott eredményeken is meglátszik. Mind támadásban, mind pedig védekezésben voltak hiányosságaink, amiket bár megpróbáltunk korrigálni, sajnos nem időben. A végére már nem is tudtuk megfordítani a találkozót, így pedig a Szekszárd győztesként hagyhatta el a parkettet.”

Fotó: Tóth Zsombor/ Soproni Darazsak Sportakadémia

A női Hepp Kupa behearangozója kapcsán Patrícia említést tett annak fontosságáról, hogy a Sopron Basket színeiben is megmutatkozó, azaz feljátszó, fiatal játékosok miként fognak becsatlakozni a csapat teljesítményébe. A csapatkapitány arról is beszámolt, hogy az ő jelenlétük mennyit számított együttesének.

“Arra már a Kupa előtt is kitértem, hogy például Varga Alíz, illetve Varga Sára egyáltalán nem is szoktak a Sportdarazsasokkal játszani, hiszen a felnőtt keretben meghatározó szerepet töltenek be, és az U20-as szabályt tekintve is elengedhetetlen a jelenlétük a csapat számára.

Az ő becsatlakozásuk hatalmas segítség volt számunkra a torna során. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy örömmel és megnyugvással töltött el minket a jelenlétük – egyfajta csapatfrissítésként szolgáltak. Remek energiákat hoztak, nem csak a felnőtteknél szerzett tudásukkal, hanem magával a mentalitásukkal is. Ahogy együtt éltek a pályán történtekkel, ahogy másokat segítettek, az szerintem példaértékű volt, és egyben nagy segítség is a csapatnak. Emelett pedig a pályán is megmutatták tudásukat és az élmezőnyben szerzett tapasztalatukat vitték előre a többieket.” – dicsérte játékostársait Bakó Patrícia, majd röviden arra is kitért, hogy véleménye szerint mi volt az, ami hiányzott az aranyérem megszerzéséhez, illetve, hogy miben kellene még csapatának fejlődni, hogy a következő szezonokban első helyen zárják a Hepp Kupát.

“Azt gondolom, hogy ami leginkább hiányzott, ahhoz, hogy a dobogó felső fokán végezzünk, az az összeszokottság volt. Négyen is jöttek vissza a felnőttektől, őket pedig nagyon nehéz ilyen rövid időn belül visszaintegrálni a csapatba. Valamilyen szinten azért sikerült, de mégsem eléggé. Az első mérkőzést bár megnyertük, mégis azt éreztem, hogy az összeszokottság ot is hiányzott – ez pedig a Szekszárd ellen méginkább megmutatkozott. Ugyanis, ismerjük a másik mozgását, de például helyezkedés szempontjából a folyamatos együtt játéknak nagyon fontos szerepe van.

A Hepp Kupát megelőzően a felnőtt csapat a Basket Landes együttesénél játszott Euroliga mérkőzést, ahonnan szinte az utolsó pillanatban érkeztek vissza, így csupán egy napunk volt úgymond összeszokni. Ez nem túl sok idő a játékosok beintegrálásához, de remélhetőleg ez majd jobban kivitelezhető lesz a jövőben, ami pedig biztosan nagy segítség lenne számunkra.” – fogalmazott Patrícia, majd gondolatmenetét a második hely megszerzéséből adódó érzéseivel folytatta.

“Ezüst érmet kapni mindig egy trükkös dolog. Hiszen mégis a második legjobb helyezésről beszélünk, viszont egy vesztes mérkőzés után kapja meg az ember, – vagy adott esetben a csapat – ami előszőr nem biztos, hogy pozitív érzéseket kelt. Ha őszinte akarok lenni, akkor ott helyben nem éppen örömöt, inkább csalódottságot éreztünk. Természetesen ez is egy kimagasló teljesítmény, – főként azt tekintve, hogy már a döntőbejutás is nagy szó volt – aminek nagyon örülünk, de egyenlőre biztos vagyok benne, hogy mindenkinek azon kattog az agya, hogy mit/ miket kellett volna másként csinálni. Főleg, mivel még csak egy-két nap telt el, ez az élmény keserű szájízt hagyott, de tudom, hogy ez idővel átalakul majd büszkeséggé és egy abszolút pozitív dologgá mindenki számára.”

A Hepp Kupa bár véget ért a Sportdarázs-SMAFC számára, a szezonnak még közel sincs vége. Folytatódnak a Piros csoport küzdelmei, a soproniak pedig következőnek a – Hepp Kupán harmadik helyet elért – Csata DSE együttese ellen lépnek majd pályára Budapesten, két nap múlva szerdán.

“Két nap múlva utazunk Budapestre, ami megint csak egy nehéz menet lesz. Már maga a rájátszás sem lesz egyszerű, hiszen tele vagyunk U18-asokkal, akiknek saját csapatuk felé van elsődleges kötelezettségük, így nekik valószínűleg heti kettő – ha nem három – mérkőzésük lesz majd.

Jövő hét végén fog kezdődni számunkra a második kör, – ugyanis mi csak oda-visszavágót játszunk – tehát, ha úgy vesszük, akkor még a szezon felénél sem tartunk. Nagyon kemény lesz, de azon fogunk dolgozni, hogy minél hatékonyabbak legyünk a pályán és minél erősebbek legyünk csapat szinten. Azt gondolom, hogy ez a Hepp Kupán megszerzett ezüst is jelenthet majd egyfajta löketet a csapat számára, hiszen reálisan nézve ez mindenképpen egy pozitívum, amiből remélhetőleg fogunk tudni építkezni.”

Fotó: Tóth Zsombor/ Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés