Hirdetés
Archivum

Másodszor is legyõzte a Sopron a Kassát



:

:

Hirdetés

Nagy bravúrt végrehajtva a Sopron 77-69-es gyõzelmet aratott Kassán és ezzel a második helyen zárt a Közép Európai Liga alapszakaszában.

Két olyan csapat mérte össze az erejét, melynek kulcsemberei az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódtak vagy még bajlódnak most is. A Kassa gyakorlatilag a gyõri Euroliga mérkõzés második félidejében látott felállásban lépett pályára. Soproni színekben viszont már ott volt Fegyverneky Zsófia. Igaz Simon Zsófi és Draga Stankovic nem tarthatott a társaival. A Steel Arénában rendezték a találkozót, ahol a beléptetõrendszer adatai alapján 2670 nézõ volt. Az egyébként igen szép számúnak nevezhetõ publikum kicsit elveszett a nagy csarnokban.

A mérkõzésnek elsõsorban soproni szempontból volt tétje, hiszen nyerni kellett ahhoz, hogy Igor Polenek együttese biztosan elkerülje a negyedik helyet az alapszakaszban és ezzel ne a Kassával kelljen elõdöntõznie a Final Four-ban. A tétnek megfelelõen kezdett a Sopron. Krivacevic és Zsovár kosárváltása után a 6-6-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Ciglar és Hawkins vezérletével fokozatosan elszakadt a magyar együttes. Az elsõ szakasz Hawkins triplájával zárult és ezzel 18-7-es állást regisztrálhattunk. Hawkins a 10. pontját szerezte ekkor.

A második szakasz elején két és fél percig nem talált be a Sopron és ez idõ alatt 4 pontot faragott a hátrányán a házigazda. Ezt követõen azonban Tetemondova és Fegyverneky is eredményes volt távolról, mellyel 14 egységre ugrott a differencia. Tetemondova már õsszel is a Kassa ellen produkálta legjobb soproni teljesítményét és ezúttal is igazi vezérré lépett elõ ezekben a percekben. Amikor megszerezte második tripláját és ziccert is értékesített, 32-15-es elõnyben volt a magyar bajnoki címvédõ. Maros Karos idõt is kért ekkor. A félidõ utolsó 5 perce rendkívül töredezett játékot hozott. Sokszor szólt a játékvezetõi síp, a második negyedben 9 soproni faultot ítéltek. Kelly Faris és Sara Krnjic is összeszedte a harmadik hibáját. Krnjic-nél ráadásul az egyik sportszerûtlen volt, mely után 10 pontra jött fel a Kassa. A hazaiak összességében egy 15-3-as szériát produkáltak, amivel 35-30-ra zárkóztak fel.

A harmadik negyedre kiegyenlítõdött a játék képe, de a legfontosabb, hogy sikerült õrizni a vezetést. Sõt… Hawkins triplája után ismét 9 pontra hízott a soproni elõny. Kassai oldalon Jia Perkins remekelt, aki a 17. pontját szerezte, amikor a csapata 5 egységre felzárkózott. A legkisebb különbség 45-42-nél 3 pont volt a felek között. Ekkor azonban Faris, Krnjic és Ciglar is betalált. A horvát irányító távolról is eredményes volt, így egy 10-2-es széria ismét megnyugtató elõnyt eredményezett. Ez a szakasz Bojovic duplájával zárult, amivel 55-46-re módosította az állást a Kassa.

A negyedik negyed elején Bojovic egy triplát is elsüllyesztett, majd a hazaiak 5 pontra felkapaszkodtak. Ekkor azonban Faris és Fegyverneky is hármast jegyzett és a különbség ismét megugrott. A hazaiak mindent elkövettek, hogy utolérjék Fegyverneky Zsófiékat, 61-57-nél és 66-62-nél 4 pontra felzárkóztak. Igor Polenek idõt kért és a pályán mindig érkezett válasz a kassai rohamokra. Bár az utolsó percben két büntetõ is kimaradt, a gyõzelem nem forgott veszélyben.

A Sopron legeredményesebbje a 21 pontos Tianna Hawkins volt, míg Iva Ciglar 17 pontig jutott.

Eredmény
Good Angels Kosice –UNIQA Euroleasing Sopron 69–77 69–77 (7–18, 25–19, 14–18, 23–22)

Hirdetés