Hirdetés
Magyarország

Maximális koncentrációra lesz szükség a Szekszárdtól a Vasas ellen



:

:

Fotó: Somogyi Gábor / TARR KSC Szekszárd

Hirdetés

Szombaton 18 órától a TARR KSC Szekszárd a Vasas Akadémiát látja vendégül a Női NB I. A-csoport 16. fordulójában.

A szekszárdiak két idegenbeli fellépés után a 2025-ös naptári esztendőben először játszanak saját közönségük előtt.

„Az év első hazai meccsén szeretnénk a pálya mindkét oldalán fegyelmezett játékot mutatni. Nemsokára ráfordulunk a szezon legfontosabb szakaszára, így minden apró részlet számít. Az utóbbi hetek nagy kihívások elé állítottak minket, de bízunk benne, hogy hamarosan visszatérhetnek a sérült játékosaink.” mondta Magyar Bianka, a KSC vezetőedzője.

Fotó: Somogyi Gábor / TARR KSC Szekszárd

A szekszárdiak győzelemmel hangoltak a szombati fellépésre. A Dávid Kornél KA otthonában végig szoros találkozót követően 90-77-es sikert ünnepelhettek.

„Rosszul kezdtük a székesfehérvári mérkőzést. Nagyon sok könnyű tranzíciós kosarat kaptunk. Nem voltunk kellően élesek a védekezésben, rosszul használtuk a faultjainkat. Az lesz a feladat a Vasas elleni mérkőzésre, hogy ezen javítsunk. Védekezésben az első perctől fókuszáltak legyünk, okosan használjuk a csapathibáinkat.” – fogalmazott a szekszárdi szakvezető, majd hozzátette:

„Dominique Davis megállításán túl is kulcs, hogy a Vasas lendületét az első perctől próbáljuk megtörni, illetve a lepattanócsatában föléjük kerekedjünk. Egy fiatal és tehetség csapatról van szó, mely ellen támadó és védő-oldalon is maximális koncentrációra lesz szükség. Az új esztendőben is számítunk szurkolóink támogatására!” – mondta Magyar Bianka, aki az újonnan érkező Julia Piestrzynskával kapcsolatos első benyomásait is megosztotta.

„Az elmúlt edzésekről pozitív kép alakult ki róla. Egy igazi kosárlabdás családból érkezik, az édesanyja ismert játékos volt. A génjeiben van a játék, jól lát a pályán és jó keze van. Egy igazi csapatembert ismerünk meg a személyében, akivel bízom benne, hogy erősödött a csapatunk.”

A szekszárdiaktól a héten távozott a svéd center Precious Johnson és a helyére érkezett Piestrzynska. Ugyanakkor nem posztra történt a csere, hiszen a fiatal lengyel játékos elsősorban hármas poszton vethető be.

„A lehetőségeinket megpróbáltuk maximálisan kihasználni. Ebben az időszakban számunkra elérhető európai centert nem lehet találni, így – bár természetesen nagyon sajnáljuk a Polkowice együttesét -, de a nehéz helyzetüknek köszönhetően egy motivált és lelkes tehetség kerülhetett hozzánk. Ilyen játékosokkal pedig mindig öröm dolgozni.” – összegzett Magyar Bianka.

Hirdetés