Hirdetés
USA

Maya Moore a 2021-es WNBA szezont is kihagyja



:

:

Hirdetés

Szerdán jelentette be a Good Morning America című műsorban nyilatkozva Maya Moore, hogy a 2021-es WBA évadot is kihagyja. A négyszeres WNBA-bajnok, kétszeres olimpiai és világbajnok játékos továbbra sem mondta ki, hogy visszavonul. Egyre nagyobb azonban a valószínűsége, hogy a 32. életévében járó Moore a legmagasabb szinten már nem fog játszani.

Maya Moore utoljára 2018-ban lépett pályára, majd 2019. februárjában jelentette be, hogy szünetelteti pályafutását és minden erejével Jonathan Irons jogi küzdelmét segíti. A munkája célt ért, hiszen a konkrét tárgyi bizonyítékok nélkül, számtalan eljárási hiba ellenére betörésért és fegyveres támadásért elitélt Irons fellebbezése sikeres lett. Szabadon bocsátották és azóta Maya Moore-ral össze is házasodtak.

A tengerentúli szakírók azt várták, hogy az ügy sikeres kimenetele után a 2021-es lehet az év, amikor Moore visszatér a kosárlabda pályára. A szerdai interjúban végül azonban nem ezt jelentette be.”Ez egy durva utazás volt, még le kell ülepednie mindennek. Most házasodtunk össze, szeretnénk egy kicsit pihenni és kihasználni a közös időt.” – mondta Moore, aki nem titkolta, hogy a férjével az életüket arra tennék fel, hogy az igazságszolgáltatásban fellelhető ellentmondásokra, előítéletre ráirányítsák a figyelmet és segítsenek rendszer átláthatóbbá tételében.

A teljes interjú megtekinthető az alábbiakban:

Hirdetés