Hirdetés
Archivum

Medgyessy Dóra az Aluinvent DVTK játékosa



:

:

Hirdetés

Az Aluinvent DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerzõdtette Medgyessy Dórát. Részletek a klub közleményében.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Forrás: Aluinvent DVTK Sajtóközlemény

Egyre jobban körvonalazódik az Aluinvent DVTK magyar magja: Zele Dorina és Szabó Fanni után Medgyessy Dóra a keret harmadik magyar válogatott játékosa.

Medgyessy Dóra Debrecenben kezdett kosárlabdázni, majd Kecskeméten, Szekszárdon, Cegléden és az MTK-ban játszott. Pályafutása akkor vett újabb lendületet, amikor visszatért Ceglédre, és a Cziczás László által irányított csapat vezéreként Magyar Kupa-döntõt játszott, a bajnokságban pedig bronzérmet nyert. Kiváló teljesítményét látva nem késett a meghívó a válogatottba sem, részt vett a tavaly csehországi Európa-bajnokságon is. Az elmúlt évben az év nõi kosárlabdázójává választották.

A Generali Arénában eddig többnyire ellenfélként járt, de az Albánia és a Litvánia elleni Eb-selejtezõkön már megtapasztalhatta, milyen a diósgyõri közönség támogatása.

Ezzel párhuzamosan az olimpiai sportággá váló 3×3-as szakág emblematikus figurájává nõtte ki magát az Európa-bajnok és a világbajnoki ezüstérmes négyes tagjaként. Az elmúlt hétvégén Andorrában, a FIBA 3×3 Európa Kupa 2018 selejtezõjén vesz részt, ahol a csapat kiharcolta a döntõbe jutást, Medgyessy Dóra pedig a torna legeredményesebb játékosa lett.

– Egy régi álmom teljesült a szerzõdésem aláírásával, mert édesapám Diósgyõrben nevelkedett (majd a Debreceni Kinizsiben vált élvonalbeli kézilabdázóvá, míg édesanyja a DMVSC kéziseként lett ismert – a szerk.), és sokat mesélt arról, milyen fantasztikus a diósgyõri közösség – árulta el Medgyessy Dóra. – Emiatt mindig ott motoszkált bennem, hogy egyszer én is a DVTK játékosa legyek. Most adódott erre lehetõségem, amit semmiképpen sem szerettem volna kihagyni, mert most minden adott lesz ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. Sokszor játszottam már a Generali Arénában, a válogatott tagjaként azt is megtapasztaltam, milyen sokat jelent itt a hazai szurkolók támogatása. Szeretném a játékommal kiérdemelni a közönség szeretetét.

– Medgyessy Dóra igazi vagány, rutinos irányító, aki magas játékintelligenciájának köszönhetõen rendkívül ügyesen hozza helyzetbe társait, vagy ha a helyzet úgy kívánja, gólveszélyesen játszik – nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. – Vidám habitusa és óriási tapasztalata révén csapatunk kulcsembere lesz a magyar bajnokságban és nemzetközi porondon is, nem véletlenül lett az év kosárlabdázója. Szinte minden vetélytársunk szívesen látta volna Dórát a saját csapatában, ezért különösen örömteli, hogy a DVTK-t választotta.

Az Aluinvent DVTK új irányítója augusztus 13-án társaival kezdi el a felkészülést Miskolcon, majd szeptemberben néhány napra Bukarestbe repül, ahol a 3×3-as válogatott tagjaként az újabb Európa-bajnoki címért szállhat harcba. Õsszel pedig immár az Aluinvent DVTK sikeréért küzd az NB I.-ben és az Európa Kupában.

Névjegy
Név: Medgyessy Dóra
Születési idõ: 1986. július 21.
Születési hely: Debrecen
Magasság: 174 centiméter
Poszt: irányító

Sikerei
Az év kosárlabdázója (2017)
Magyar válogatott
Európa-bajnoki résztvevõ (2017)
Magyar Kupa döntõs (2016/2017, CEKK)
Magyar bajnoki bronzérmes (2016/2017, CEKK)
3×3 Európa-bajnok (2016)
3×3 világbajnoki ezüstérmes (2017)
3×3 világbajnoki résztvevõ (2018)
3×3 Európa-bajnoki résztvevõ (2017)

Pályafutás
2018/2019 DVTK
2017/2018 Ceglédi EKK
2016/2017 Ceglédi EKK
2015/2016 Ceglédi EKK
2014/2015 MTK-Budapest
2013/2014 MTK-Budapest
2012/2013 Ceglédi EKK
2011/2012 KSC Szekszárd
2010/2011 KSC Szekszárd
2009/2010 Debreceni EAC
2008/2009 Debreceni EAC
2007/2008 Debreceni EAC
2006/2007 Kecskemét

Hirdetés