Hirdetés
Magyarország

Médianapot tartott a Sopron Basket: Gáspár Dávid várakozásai



:

:

Hirdetés

Hétfőn tartotta a 2019/2020-as évad kezdete előtt a Média Délutánját a Sopron Basket. Az eseményen az M4 Sport kamerái előtt Gáspár Dávid vezetőedző vázolta várakozásait az új évaddal kapcsolatban.

Forrás: M4 Sport

Gáspár Dávid a ZTE NKK csapatától érkezett Sopronba. Nagyon nagy lépés ez egy szakmai karrierben, melyről a fiatal szakember így nyilatkozott.

„Már korábban megindult a felkészülésem. Összességében olyan döntés volt az életemben, amit alaposan át kellett gondolni. Örömmel fogadtam a felkérést és nagyon megtisztelőnek tartom. Ezen érzések mentén látom el a munkámat. Motivált vagyok és készen állok arra, hogy a maximumot tudjam adni és késztetni a játékosokat jó teljesítményre. Azt gondolom, hogy a ZTE-nél eltöltött évek hasznosak voltak és nagyon sokat tanulhattam, mint vezetőedző. Hálás vagyok az ott eltöltött időkért és támogatásért, amit az ott élőktől kaptam.” – mondta Gáspár Dávid az M4 Sportnak nyilatkozva.

Sopronban idén az eddig kevesebb lehetőséget kapó, de nagy jövő előtt álló játékosok beépítése a cél. Ezt a sajtóeseményen is megerősítette a vezetőedző. „Egészen biztosan nagyobb szerepük lesz és nagy kihívás előtt állnak, úgy, ahogy én is. Keményen dolgoznak és szorgalmasak, felkészültek. Hogy a pályán ez miként fog megmutatkozni éles szituációkban, arra majd az idő választ ad. Egy biztos, hogy jelenleg nem lehet panasz rájuk. Az utánpótlásban is bizonyították, hogy érettek erre a feladatra. A bizadalmam maximális bennük.” – tette hozzá a Sopron Basket új szakvezetője.

Még egy játékost vár a Sopron Basket. A rutinos irányító Briann January érkezik a klubhoz. „Tapasztalt, klasszikus értelemben vett irányítóról van szó. Nagyon fontos szempont volt, hogy ilyen stílust képviselő játékost találjunk. Többszörös amerikai válogatott kerettag, aki sok fontos csatát élt meg a WNBA során is. Egy ilyen fiatal csapat mellé ilyen tapasztalt játékosra van szükség, aki szépen el fogja osztani a labdákat és védekezésben extra teljesítményre képes. Mindezt összeadva a megbízható a legjobb szó a jellemzésére.” – mutatta be a nyarat a Phoenix Mercury-nál töltő klasszist Gáspá Dávid.

Hazai és nemzetközi porondon is egy kiemelkedően eredményes időszak után van a Sopron. A televíziós interjúban sem maradhatott el a következő évadra vonatkozó elvárásokat firtató kérdés.

„A hazai bajnokságban nagy kihívás lesz hozni azokat az eredményeket, amiket megszoktak itt Sopronban. Hozzáteszem, hogy ez a célunk. Mindent meg szeretnénk nyerni. Óriási munkával és odaadással fogjuk tudni ezt elérni. Alapvetően jó és erős keretünk van. Hogy ez nemzetközi szinten mire lesz elég, az a későbbiekben kiderül. A konkurens csapatok komoly játékosokkal erősödtek, miközben nekünk éppen az a célunk, hogy az eddig kevesebb lehetőséget kapók megmutassák: Euroliga szinten mire képesek. Rizikóval járhat, ha azt nézzük mennyi mérkőzést szeretnénk nyerni. Nem is ez a legfőbb cél, hanem az: azok a játékosok, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak, kevesebb felelősség volt a vállukra rakva, idén változzon. Megnézzük azt, hogy ilyen színpadon hogyan tudnak teljesíteni. Mi maximálisan mellettük fogunk állni, hogy ezen kiívást könnyebben vegyék.”  – összegezte várakozásait Gáspár Dávid.

Hirdetés